A csendes Don első két kötete először folytatásokban jelent meg az Oktyabr című folyóiratban 1928. januárja és decembere között, s azonnal gyanakvást keltett, hogy ezt nem írhatta az akkoriban 23 éves, még csak nem is érettségizett Solohov.

A regényfolyam a kozákok életén át mutatja be a XX. század eleji Oroszország sorsfordító eseményeit. Az első két kötet az első világháború, az 1917-es forradalom és a szovjethatalom kialakulásának korát öleli fel.

A regény a közönség körében óriási sikert aratott, Anatolij Lunacsarszkij közoktatási népbiztos egyenesen Tolsztoj Háború és békéjéhez hasonlította.

A gyanakvás olyannyira tovább élt, hogy kételyeinek adott hangot többek között Alekszandr Szolzsenyicin író is, majd a kérdés újra felmerült a kilencvenes években, amikor megnyitották az archívumokat. A vádakat soha senki nem bizonyította. Nem volt azonban egyértelmű bizonyíték arra sem, hogy Solohov írta az első köteteket.

Az írót unokája elmondása szerint nagyon elkeserítette a bizalmatlanság, olyannyira, hogy infarktust is kapott.

Solohov a regényfolyamért 1965-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.

Az igazságra 1999-ben derült fény. Solohov a húszas években a két kötet kéziratát egy alkalommal barátjánál, Vaszilij Kudasovnál felejtette, és aztán nem ment érte. Kudasov özvegye őrizte a kincset, mígnem Lev Kolodnij újságírónak 1983-ban sikerült titokban lemásolni belőle 125 oldalt.

Ezeknek az oldalaknak a szakértői vizsgálata mondta ki végül, hogy a kézirat szerzője minden kétséget kizáróan Solohov.

Ezután még 20 év telt el, mire az orosz állam megvásárolta a paksamétát 50 ezer dollárért, s a Gorkij Világirodalmi Intézetben helyezte el, ahol csak igen szűk kör férhetett hozzá.

A csendes Donból több film is készült: először 1931-ben, Ivan Pravov és Olga Preobrazsenszkaja rendezésében. Szergej Geraszimov 1957-58-ban vitte filmre. Végül Szergej Bondarcsuk 1989-90-ben kezdte el a forgatást, de a filmet fia, Fjodor fejezte be 2005-ben.