Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
324.98
bux:
145879.54
2026. november 2. hétfő Achilles
Akhilleusz pajzsa védené a görög légteret.
Nyitókép: Wikipédia

Akhilleusz pajzsa védi majd Görögországot

Korszerű rakétarendszereket vásárolna Izraeltől tervezett légvédelmi kupolájának létrehozásához Görögország. Erről a két állam között már folynak a tárgyalások - jelentette a Reuters hírügynökség bennfentes forrásokra hivatkozva.

Az athéni kormány korábban azt közölte, hogy 2036-ig nagyjából 28 milliárd eurót fordítana a fegyveresek erők reformjára. Mintegy 3 milliárd eurót szánnak az "Akhilleusz pajzs" elnevezésű légvédelmi rendszer kialakítására. Ezenkívül új harci repülőgépeket, hadihajókat és tengeralattjárókat akarnak beszerezni az Egyesült Államoktól és európai országoktól.

Egy görög tisztségviselő elmondta: az izraeli gyártású PULS rakéta-sorozatvetőből 36-ot terveznek vásárolni az "Akhilleusz pajzshoz", a tárgyalások erről a következő hónapban fognak felgyorsulni. Ennek költsége becslések szerint 650 millió euró körül lesz. A rakéta-sorozatvetők Görögország keleti határvidékének védelmében játszanak majd szerepet - tette hozzá. Egy másik görög forrás elmondta:

Görögország már 2024-ben érdeklődött izraeli fegyverek vásárlása iránt, de a Gázai övezeti háború miatt az erről szóló tárgyalásokat el kellett halasztani.

Görögország és Izrael szoros gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat tart fenn. Az utóbbi évben több közös hadgyakorlatot is tartottak, és Görögország déli részén közösen működtetnek egy pilótakiképző-központot.

Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×