Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
315.9
bux:
154138.76
2026. szeptember 16. szerda Edit
Ferenc pápa a békéért tartott imádkozást vezet a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2023. október 27-én.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Nem javul Ferenc pápa egészsége

A Szent Atya egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé - közölte a Vatikán a Gemelli-klinika orvosaitól kapott tájékoztatás alapján. Programjait csütörtökig lemondták.

A szentszéki sajtóközpont hétfő este újabb közleményt adott ki, amelyben hangoztatta, hogy Ferenc pápa továbbra is láztalan, követi az előírt terápiát. "A klinikai állapota stabil" - olvasható a közleményben, amely hangsúlyozza, hogy Ferenc pápa kórházi tartózkodása alatt is áldozik, dolgozik és olvas.

Az egyházfő köszönetét küldte mindazoknak, akik üzenetben fejezik ki neki közelségüket, elsősorban azoknak, akik hozzá hasonlóan kórházi kezelésre szorulnak. A szentszék naponta egy vagy több közleményt bocsát ki a pápa egészségi állapotáról. A hétfő este kiadott néhány soros tájékoztatás a pontos információszolgáltatást szolgálta, miután Ferenc pápa kórházi tartózkodása aggodalmat keltett a hívők között és a sajtóban. Az Ansa hírügynökség közlése szerint

Ferenc pápa a következő vasárnap, február 23-án sem lesz még a Vatikánban, nem fog részt venni a diakónusoknak szentelt jubileumi ünnepen.

A Vatikán hivatalosan csütörtökig mondta le a pápai programokat. A katolikus egyházfő február 14. óta tartózkodik a Vatikánvároshoz közeli katolikus kórházban. A szentszék első hétfői közleménye szerint "az utóbbi napokban és hétfőn is végzett vizsgálatok megerősítették a légutak polimikrobiális fertőzését, ami a mostanáig követett terápia további módosítását igényelte".

Az orvosok tájékoztatására épülő közlemény kiemelte, hogy az egyházfő esetében "a klinikai kép összetett, ezért megfelelő kórházi kezelést igényel". A közleményt megelőzően Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak elmondta, hogy Ferenc pápa nyugodtan töltötte a harmadik kórházi éjszakát, és a hétfői reggeli után újságot olvasott.

A 88 éves egyházfőt pénteken szállították be a római Gemelli-klinikára, miután több mint egy hete küzdött hörghuruttal.

Mint kiderült, a kórházba szállítás előtt az egyházfő már a Tiberis-folyó szigetén található, és a Gemelli-klinikához tartozó Fatebenefratelli-kórházban is járt, de arról a sajtót nem értesítették. A pápa végül orvosi tanácsra feküdt be a Gemelli-klinikára, amely a pápák kórházaként ismert.

Ferenc pápa vasárnap nem jelent meg a kórház ablakában, nem olvasta fel szokásos beszédét. A klinika udvarán, II. János Pál szobránál, sokan virágot, üzenetet, gyertyát helyeztek el. A ferences orvos, Agostino Gemelli nevét viselő, 1964 óta működő, mindenki előtt nyitott klinika az ország egyik legnagyobb kórháza. 2023-ban elnyerte az Olaszország legjobb kórháza címet.

A Gemelli-klinika 1981-ben vált ismertté, amikor a török terrorista, Ali Agca által elkövetett merénylet után a sebesült II. János Pál pápát ott műtötték meg.

Címlapról ajánljuk
Beszáll az egészségügy átalakításának tervezésébe a Kórházszövetség is, bizakodik az elnök

Beszáll az egészségügy átalakításának tervezésébe a Kórházszövetség is, bizakodik az elnök

Szerdától péntekig konferenciázik a Magyar Kórházszövetség Siófokon. A résztvevők az ágazat aktuális kérdéseiről, a betegellátás jövőjéről és a következő évek meghatározó változásairól egyeztetnek. A gyűlés apropóján a magyar egészségügyi rendszer előtt álló kihívásokról Tóth Gábort, a Magyar Kórházszövetség elnöke beszélt az InfoRádióban.

Navracsics Tibor az Arénában: akár Orbán Viktor is beléphet a Polgári Demokraták közé

A Polgári Demokraták egy pártpolitikai dimenzión túlmutató kezdeményezés, amely egy kulturált, polgári Magyarország megteremtését tűzte ki célul – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a mozgalom egyik életre hívója. Navracsics Tibor fideszes politikus arról is beszélt, hogy nincs napirenden a párttá alakulás, a szervezet jelenleg az egyesületi működésre való áttérésre készül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
Juharlevél az uniós zászlón? Meghúzta az EU a váratlant

Juharlevél az uniós zászlón? Meghúzta az EU a váratlant

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében az Európai Bizottság elnökének évértékelőjével foglalkoztunk, aki többek között bejelentette, hogy Kanada az Európai Unió társult tagjává válik. Ursula von der Leyen emellett részletesen taglalta a teendőket a versenyképesség és a védelmi képességek javítása kapcsán, miközben a támadás alatt álló európai értékekről szólva Magyarországgal példálózott. Strasbourgból Sasvári Marcell, a Portfolio elemzője jelentkezett be. Részletes beszámolónkkal Uniós források rovatunkban találkozhat, hazánk uniós felzárkózása pedig az október 6-i Back to Europe konferencián kerül középpontba. A műsor második részében az államkötvénypiacról volt szó, ahol a régiós, ezen belül a magyar papírokért valósággal megőrülnek a befektetők. Mennyire megalapozott és meddig tarthat ki ez a fokú optimizmus, és mennyire zavarhatnak bele a képbe az amerikai államkötvény-hozamok? Ezekről is kérdezzük Szőnyi Dávidot, az Accorde junior portfolio menedzserét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×