Infostart.hu
eur:
365.51
usd:
316.6
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pixabay

Négyes tragédia Alsó-Szászországban, egy katona gyilkolhatott

Az egyik áldozat egy kisgyermek. Családirtás történhetett.

A német hadsereg egyik katonája ölhetett meg a héten Alsó-Szászországban négy embert, köztük egy kisgyereket a német hatóságok pénteki bejelentése szerint. Vizsgálják, hogy családon belüli erőszak történt-e.

A rendőrség és az ügyészség tájékoztatása szerint a vizsgálat a rotenburgi járás két helyszínén - két családi házban - folyik.

Médiaértesülések szerint a gyanúsított volt barátnőjét, a nő gyermekét, a volt barátnő új párját és a nő édesanyját lőtte le péntekre virradóra, majd feladta magát a rendőrségen.

A gyanúsított autójában lőszereket és robbanószereket is találtak.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×