Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
314.56
bux:
150595.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
European Union banknotes spread out
Nyitókép: Peter Dazeley/Getty Images

482 ezer forintnak megfelelő minimálbér jár a szlovénoknak

A szakszervezetek nagyobb emelést reméltek, mint amennyit kaptak.

Szlovéniában a bruttó minimálbér idén 4,2 százalékkal, 1254 euróra (mintegy 482 ezer forint) emelkedik – jelentette be Luka Mesec munkaügyi miniszter.

Az erről szóló törvény értelmében a minimálbért évente legalább egyszer a fogyasztói árak alakulásához indexálják. Tavaly decemberben az éves infláció 4,2 százalék volt a hivatalos statisztikai adatok szerint.

Az indexálás mértékének meghatározásakor a tárca más releváns szempontokat is figyelembe vesz, mint például a bérek alakulása, a bruttó hazai össztermék, a minimális megélhetési költségek, valamint a foglalkoztatás alakulása, és erről előzetesen konzultációt folytat a szociális partnerekkel.

A tárcavezető kiemelte: idén egyetértettek a munkáltatókkal, akik a bizonytalan gazdasági helyzet miatt a minimális emelést javasolták.

A szakszervezetek ugyanakkor többet vártak, legalább 7,5 százalékos emelést követeltek. A minimálbér január 1-től emelkedik és 50,54 euróval lesz magasabb az eddigi (bruttó) 1203 eurónál.

Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×