Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
316.72
bux:
141898.82
2026. július 16. csütörtök Valter
Boris Pistorius újonnan kinevezett védelmi miniszter a berlini védelmi minisztérium előtt tartott beiktatási ünnepségen 2023. január 19-én. Pistorius elődje, Christine Lambrecht január 16-án jelentette be távozását.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Németország megijedt: újra napirenden a hadkötelezettség bevezetése

Többször is felvetődött már az elmúlt években az általános hadkötelezettség újbóli bevezetése Németországban, de ennél tovább a támogatók nem jutottak. Most a német hadsereg érdek-képviseleti szervezete újra előállt a sorkötelezettség be-, illetve visszavezetésének szükségességével.

A kötelező katonai szolgálatot 2011-ben függesztették fel Németországban az akkori védelmi miniszter, a konzervatív Karl-Theodor zu Guttenberg rendeletére. Azóta a Bundeswehrben önkéntesek meghatározott időre vállalnak szolgálatot, amit különböző polgári védelmi szolgálatok egészítenek ki. Az önkéntesekből álló Bundeswehr-létszám jelenleg nem sokkal haladja meg a 200 ezer főt.

A napokban ugyanakkor Boris Pistorius védelmi miniszter két egymást követő nyilatkozatban is arra hívta fel a figyelmet, hogy Európát és ezen belül Németországot háború fenyegeti. Utalt arra, hogy ehhez a társadalom mentalitásának megváltoztatására van szükség, hozzá kell szokni a fenyegetettség gondolatához. A második nyilatkozatában már azt mondta, hogy Németországnak fel kell készülnie egy védekező háborúra. "Ez egyaránt vonatkozik a Bundeswehrre és a társadalomra is" – fogalmazott a miniszter.

Ennek nyomán állt elő a hadsereg érdek-képviseleti szervezete, a Deutscher Bundeswehr Verband (DBwV) azzal, hogy napirendre kellene tűzni a sorkatonaság bevezetését. A pártoktól független szervezet vezetője a miniszterhez hasonlóan az új fenyegetésekre és az azokból adódó új feladatokra utalt.

André Wüstner a Rheinische Post című lapnak adott interjújában "összetett fenyegetettségekről" beszélt, és ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy meg kell fékezni a hadsereg személyi állományának csökkenését. Egyetértett Pistoriussal abban, hogy a Bundeswehrnek készen kell állnia egy védekező háborúra. Ez – mint fogalmazott – magában foglalja a hiteles elrettentést és "szélsőséges esetekben" az önvédelem képességét is.

Az érdekképviselet vezetője emlékeztetett arra, hogy a hadsereg az elmúlt években egyre kevésbé volt vonzó a fiatalok számára. A kormány feladata az, hogy ezt a tendenciát megfékezze, mégpedig mindenekelőtt a szociális feltételek és a többi között a felszerelés javításával. Wüstner ennek kapcsán vetette fel, hogy

a politikusoknak a kötelező katonai szolgálat bevezetésében is gondolkodniuk kellene.

Felszólította a minisztériumot arra, hogy dolgozzon ki egy, a személyi állományra vonatkozó toborzási koncepciót. "Olyan emberekre van szükségünk, akik készek és képesek katonai erővel is megvédeni demokráciánkat" – jelentette ki.

Boris Pistorius korábban a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetését nem említette ugyan, azt ugyanakkor több ízben hangsúlyozta, hogy a Bundewehrt vonzóbbá kell tenni a fiatalok számára.

A ZDF közszolgálati médium értesülése szerint még a nap folyamán a védelmi minisztérium szervezésében konferenciát tartanak a Bundeswehr reformjáról. A fő napirendi pont a védelmi minisztérium korszerűsítése mellett a hadsereg reformja. Az erre vonatkozó tervet a miniszter terjeszti elő.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: 10 településenként plusz 1 milliárd forint jut a falvaknak
frissülő cikk

Magyar Péter: 10 településenként plusz 1 milliárd forint jut a falvaknak

Tájékoztatót tart a kormány a szerdai egész napos ülésezés után. 500 millió euró jut magyarországi mesterséges intelligencia-fejlesztésre – jelentette be Tanács Zoltán. Közölte azt is, hogy feljelentést tettek a Kréta és a Neptun ügyében. Magyar Péter a Szent István Vidékfejlesztési Programról beszélt és azt is közölte, hogy közlekedésbiztonsági társadalmi párbeszédet indítottak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.16. csütörtök, 18:00
Bóna Szabolcs
agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter
Vitézy Dávid szerint a fővárosnak kell lépnie Rákosrendezőn

Vitézy Dávid szerint a fővárosnak kell lépnie Rákosrendezőn

Tóth József, a XIII. kerület polgármestere nyílt levélben szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, Vitézy Dávid közlekedési és beruházási minisztert, valamint a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tegyenek azonnali lépéseket Rákosrendező és különösen az azt határoló Tatai utcában kialakult súlyos közbiztonsági helyzet miatt. A polgármester elmondása szerint külső beavatkozásra van szükség az önkényes lakásfoglalások, kábítószer-kereskedelem és prostitúció felszámolása érdekében, miután a területen egy év alatt "újabb Hős utca" jött létre. Vitézy Dávid válaszában leszögezte, hogy az ingatlanok fővárosi tulajdonban vannak, így az állam nem bonthatja le azokat, ebben Budapestnek kell lépnie. Rákosrendező is téma lesz a Portfolio Property Investment Forum konferenciáján, érdemes lesz velünk tartani!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×