Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
A 22 éves iráni Mahsza Amini halála miatt tiltakoznak a tüntetők Irán isztambuli konzulátusa előtt 2022. október 17-én. Iránban és más országokban a fejkendője nem megfelelő viselése miatt őrizetbe vett fiatal kurd nő, Mahsza Amini halála után törtek ki tüntetések szeptember közepén.
Nyitókép: MTI/EPA/Sedat Suna

Újra diáklányokat mérgeztek meg Iránban

Három héttel a legutóbbi esetet követően ismét diáklányokat mérgeztek meg Iránban, az északnyugati Tabrisz város egyik iskolájában, húsz lányt légzési nehézségek miatt kórházba kellett szállítani - jelentette az IRNA állami hírügynökség kórházi illetékesek beszámolóját idézve.

Aszgar Dzsafári, a helyi sürgősségi osztály vezetője szerint az áldozatok egyike sincs életveszélyben. Az IRNA úgy tudja, a mérgezést két nappal azt követően követték el, hogy a lányok visszatértek a perzsa újévhez kapcsolódó kéthetes iskolai szünetről.

Az utóbbi hónapokban hivatalos adatok szerint összesen 230 tanintézményben több mint 5000 diáklány vált mérgezés áldozatává, amit a hatóságok szerint bosszúból követtek el ellenük, amiért részt vettek a hidzsáb, vagyis a muszlim fejkendő kötelező viselése elleni tüntetéseken.

A mérgezéses támadások novemberben kezdődtek

a síiták egyik szent városában, Kúmban, majd Irán 31 tartománya közül 25 másikban is voltak esetek. A sorozatos támadások hatására néhány szülő nem engedte iskolába gyermekét, és tüntetésbe kezdett. A szülők emellett többször bírálták a hatóságok lassúságát is a bűncselekmények felderítésében, és azt hangoztatták, hogy a mérgezések "megbénítják az oktatási rendszert".

Március elején a hatóságok közölték, hogy több mint száz embert őrizetbe vettek a mérgezésekkel összefüggésben.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×