Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: Pixabay

Ismét diáklányokat mérgeztek meg gázzal, nem ez az első eset

Ezúttal száznál is többen estek áldozatul a brutális támadásnak.

Ismét megmérgeztek gázzal száznál is több diáklányt iráni iskolákban szerdán a helyi média szerint. November óta számos hasonló eset történt, hatalmas felháborodást váltva ki az ázsiai országban.

Az észak-iráni Ardabil hét lányiskolájának diákjai lettek rosszul gáztól szerdán a reggeli órákban, 108 lányt szállítottak kórházba - közölte a kórház illetékes osztályának vezetője a Tasnim hírügynökséggel.

A légzési nehézségtől és hányingertől szenvedő diáklányok állapota javulóban van.

Iráni lapok szerint

legalább három teheráni oktatási intézményben történtek újabb mérgezések.

A Fars hírügynökség szülőkre hivatkozó jelentése alapján a főváros nyugati részében fekvő Tehranszár negyed egyik gimnáziumában valamilyen spray mérgezte meg a tanulókat.

Zahra Seiki, az iráni parlament egészségügyi bizottságának szóvivője szerdán közölt becslése szerint az első, november végi esetek óta csaknem nyolcszáz diáklányt mérgeztek meg a légutakat támadó szerrel Komban, a síiták szent városában és másik négyszázat a nyugat-iráni Borudzserdben.

Az egészségügyi minisztérium által közzétett toxikológiai vizsgálati eredmények szerint a Komban használt mérgező anyag egyik összetevője

az iparban és a műtrágyagyártásban ismert N2 nitrogén gáz volt.

Ebrahim Raíszi iráni elnök szerdán utasította Ahmad Vahídi belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban vizsgálják ki az ügyet, és tájékoztassák a nagyközönséget a vizsgálatról a családok aggodalmának eloszlatása érdekében - olvasható az elnöki hivatal honlapján.

Vahídi szerdán újságírókkal közölte, hogy folyik a nyomozás, de eddig még senkit sem vettek őrizetbe.

Az egészségügyi minisztérium vasárnap azzal magyarázta a történteket, hogy "egyesek" így akarnak minden iskolát, elsősorban a lányiskolákat bezáratni. Iránban az oktatás mindenki számára kötelező, az egyetemi hallgatók között a lányok vannak többségben.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×