Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
322.62
bux:
144579.4
2026. október 16. péntek Gál
Tűz mellett melegedő helyi lakosok egy összedőlt épület romjai előtt a földrengés sújtotta délkelet-törökországi Adiyamanban 2023. február 19-én, tizenhárom nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,7-es és 7,6-es erősségű két földrengés után. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a 45 ezret.
Nyitókép: MTI/EPA/Erdem Sahin

Törökországi utórengés: így menekült a magyar segélymunkás

6,4-es erősségű utórengés rázta meg Törökországot, a másfél percig tartó földmozgást az Ökumenikus Segélyszervezet egyik munkatársa is átélte. Szabó Luca az InfoRádiónak elmondta: a folyamatos veszély ellenére folytatják a munkát.

A hétfő esti utórengés Adanában az epicentrumtól 170 kilométerre érte a segélyszervezet munkatársait, akik éjszaka inkább egy kocsiban aludtak.

"Épp a szálláshelyünkön voltunk, amikor a gardróbszekrény elkezdett mozogni, akkor láttam, hogy baj van, bebújtam az asztal alá, és amikor véget ért a rengés, és akkor pedig a lehető leghamarabb távoztam a épületből. Hál istennek statikai károk nem keletkeztek az épületben, és mindenki biztonságban kijutott" – számolt be Szabó Luca.

Hatayból viszont olyan híreket kaptak, hogy újabb épületek dőltek össze, pedig a segélymunkás szerint már nagyon kevés olyan épület volt, ami még egyáltalán állt. Hat halálos áldozatot követelt a reggeli hírek szerint ez a földrengés és több mint kétszázan sérültek meg, és viszonylag azért ilyen alacsony ez a szám, mert a két héttel ezelőtti földrengések után a legtöbben nem tértek és nem térhettek vissza az otthonaikba, hanem sátortáborokban élik a mindennapjaikat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei a helyszínen maradnak

– hangsúlyozta Szabó Luca.

"Ezek az utórengések növelték nemcsak az áldozatok, hanem a károsultak számát is, ezért mindenképpen szeretnénk folytatni a munkát és a felméréseket. Nagyon nagy szükségük van az embereknek elsősorban tisztálkodási szerekre, vízre és valamire, ami melegen tartja őket éjszakánként, mert továbbra is fagypont körüli a hőmérséklet esténként" – emelte ki az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa. Mint elmondta, nagyon sok nemzetközi szervezet van a helyszínen, és a helyi szervezetek munkáját segítik, jól működik a koordináció, napi szinten vannak találkozók a nemzetközi és helyi szervezetek között.

Továbbra is zajlik az ökumenikusok adománygyűjtése, a 1353-as adományvonalon lehet csatlakozni egy hívás vagy SMS ára 500 forint. "Nagyon fontosak ezek az adományok, mert ezek teszik lehetővé, hogy itt a helyszínen tudjunk segíteni" – mondta.

Törökországban 41 ezer fölé emelkedett a február 6. óta pusztító földrengések halálos áldozatainak száma. A katasztrófában több mint 115 ezren megsérültek, a mentőegységek 15 helyszínen még mindig túlélők után kutatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×