Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.8
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: news.met.police.uk

Nem túl bizakodó a londoni rendőrség az eltűnt magyar nő ügyében

Több mint egy hete kutatnak már a május 9-én eltűnt Á. Ágnes holtteste után, de az még mindig nem került elő – számolt be a MyLondon nevű helyi portál.

A holttest hiánya akár jó hír is lehetne, hiszen reményt adhatna arra, hogy a nő talán mégis életben van valahol. A londoni rendőrség azonban a jelek szerint nem bízik ebben, hiszen megvádoltak egy 63 éves férfit, Neculai Peizant a magyar nő meggyilkolásával. Peizan a hét elején már meg is jelent az előzetes bíróság előtt – írja a Blikk a MyLondon nevű helyi portálra hivatkozva.

Arról semmilyen részlet nem szivárgott ki, hogy a rendőrségnek milyen bizonyítéka van Peizan bűnösségére, vagy – a holttest hiányában – arra, hogy a 20 éves magyar lányt meggyilkolták. Talán térfigyelő kamerák felvételein láthatták, hogy a gyanúsított egy holttestet cipel. A férfi a jelek szerint egyelőre mindent tagad, máskülönben Á. Ágnes maradványainak nyomára vezethette volna már a hatóságokat.

A magyar nő május 9-én tűnt el észak-londoni otthonából, és azóta senki sem látta. Eltűnését két nap után, május 11-én jelentették szerettei. Neil John detektív főfelügyelő múlt csütörtökön azt mondta, a Park Royal és a Holland Park területeinek átfésülésével próbálnak közelebb kerülni a bűntény megoldásához, a jelek szerint azonban ez nem vezetett eredményre. A MyLondon értesülései szerint azóta egy játszóteret és egy közeli víztározót átvizsgáltak a rendőrök, de hiába.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×