Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.48
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Szigorították a menekült-törvényt a görögök

Az emberi jogi szervezetek tiltakoztak, de ez a képviselőket nem hatotta meg.

Elfogadta a görög parlament péntek hajnalban a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt, amelynek tervezete ellen több emberi jogi szervezet is tiltakozott.

A parlament egy csütörtök reggeltől péntek hajnalig tartó maratoni vita végén szavazott a tervezetről, és fogadta el azt. A dpa hírügynökség a szavazati arányról nem tett említést.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök júliusban hatalomra került konzervatív kormánya szerint a tervezet célja a menekültügyi kérelmek elbírálásának, valamint az elutasított kérelmezők kitoloncolásának egyszerűsítése, ugyanis az ország hatóságai a jelenlegi rossz hatásfokú intézkedési keretben nem tudnak megbirkózni a migrációs helyzettel. A szavazás előtti felszólalásában Micotákisz azt mondta: az új rendszer védelmet nyújt majd a menekülteknek, "de nem hagyja nyitva a kaput mindenki előtt". "Nem maradhatnak az országban azok, akik nem szorulnak menedékre" - szögezte le.

Jelenleg mintegy 35 ezer ember él a görögországi fogadótáborokban, ami a hatszorosa annak, ahány embert e táborok el tudnak látni.

A törvénynek már a tervezetét bírálta a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A HRW szerint a törvény korlátozza a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezők menedékkérelemre vonatkozó jogait, munkavállalási esélyét, és kiszolgáltatottabbá teszi a különösen veszélyeztetett menedékkérőket, köztük a kísérő nélküli gyerekeket.

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa csütörtökön Athénban, görögországi látogatása végén kijelentette: Görögországnak sürgősen javítania kell az égei-tengeri szigeteken tartózkodó menedékkérők helyzetén. Miután a migránsok helyzete drasztikusan romlott a görög szigeteken az elmúlt 12 hónapban, ezt azonnal orvosolni kell - szögezte le a biztos, aki befogadó létesítményeket látogatott meg Leszboszon, Számoszon és Korinthoszon.

Mijatovic kiemelte, hogy az EU pénzügyi támogatása nagyon fontos a helyzet megoldása érdekében, viszont görög hatóságoknak le kell küzdeniük az összes olyan bürokratikus akadályt, amely akadályozza az alapok hatékony felhasználását. Ugyanakkor - tette hozzá - az európai országoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a menedékkérők áthelyezésével kapcsolatban, hogy Görögország lélegzetvételhez tudjon jutni, és legyen lehetősége javítani a szigeteken uralkodó körülményeken.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×