eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Tarolt a Google anyacége

Dől a pénz a Google-hoz. Az internetes óriás a növekvő reklámbevételek nyomán masszív költekezésbe kezdett, például méregdrága irodaházat vett New Yorkban.

Felpörgött a mobiltelefonos reklámpiac és ennek elsőszámú haszonélvezője az Alphabet, a Google anyacége. Az idei év első negyedévében a vállalat a várakozásokat meghazudtolva közel 25 milliárd dollárnyi hirdetési díjat söpört be a hozzá tartozó YouTube videoplatform és a mobilon indított keresések jóvoltából. A Google vállalkozásoknak nyújtott „felhő-szolgáltatása” 36 százalékkal hozott több pénzt és immár megközelíti a teljes cégbevétel egyötödét.

Mint a Financial Times megjegyzi, a vállalat a jól ismert receptet ismételte most kiadott negyedéves adataival: a reklámbevételek meghaladják a várt bevételt, de a cég rapszódikus módon hatalmas összegeket ruház be, ami aggodalommal tölti el a befektetőket. Ők azonban ezúttal mégsem voltak annyira nyugtalanok: annak ellenére, hogy a bevételekkel szemben a nyereség kissé alacsonyabb volt, mint amire számítottak – öt százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – az Alphabet részvények a hétfői tőzsdei kereskedés végén is tartották árfolyamukat.

A világot behálózó internetes óriás az éves adatok szerint 125 milliárd dollár bevételt produkált,

és mint az FT megjegyzi, ez körülbelül megfelel a teljes amerikai nyomtatottsajtó-ágazat által termelt reklámbevételnek.

Az Alphabet a jó bevételi adatokra alapozva komoly pénzköltésbe kezdett. Csak az első negyedévben közel 7 és félmilliárd dollárt költött el. Összehasonlításul: tavaly jóval óvatosabb volt, egy év alatt az összeg valamivel kevesebb mint dupláját, 13 milliárdot fektetett be. A Google idei bevásárló-listáján szerepelt egy két és félmilliárd dolláros új, New York-i irodaház. A cégnél a befektetéseket azzal indokolják, hogy a jövőbeli hálózati forgalmi igények kielégítésére bővíteni kell az adatközpontokat.

A Google emellett kénytelen többet fizetni üzleti partnereinek – például a rivális Apple-nek – azért, hogy hozzá irányítsák a mobilkeresések forgalmát. Ezek a kiadások 36 százalékkal drágultak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×