eur:
394.38
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Elfogás a stockholmi támadás ügyében

Elfogás a stockholmi támadás ügyében

Letartóztattak egy férfit a pénteki gázolásos merénylet ügyében, aki bevallotta tettét.

A férfit Stockholm északi részében fogták el a támadással összefüggésben - írta az Aftonbladet című lap. A hírt a rendőrség még nem erősítette meg.

A letartóztatottnál maszkot, ruháján pedig üvegszilánkokat találtak.

A rendőrség később megerősítette a letartóztatás hírét, de az állítólagos beismerő vallomásról nem beszélt a szóvivő. Közölte viszont, hogy megállapították az illető kilétét, és hogy hasonlít a korábban közzétett fényképen szereplő férfira.

Közben

négyre emelkedett a gázolásos merénylet halálos áldozatainak száma, 

egy ember ugyanis a kórházban belehalt a sérüléseibe. Még 15 személyt ápolnak, közülük 9-nek súlyos az állapota.

Az eddigi információk szerint a merénylet elkövetője ellopta egy sörfőzde teherautóját, ameddig a sofőr pakolt, majd a járókelők közé hajtott.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy "minden jel szerint" terrortámadást követtek el a kisteherautóval. Később ezt azzal a kijelentéssel erősítette meg, hogy Svédországot megtámadták.

A támadásról készült képeket ide kattintva lehet megnézni.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×