eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Az óriáspandák durván visszavágnak az embereknek

A kínai Szecsuan tartományban 172 ezer 200 embert telepítenek át, hogy semmi és senki ne veszélyeztesse az óriáspandákat a kialakítani tervezett nagy Panda Nemzeti Parkban - jelentette be csütörtökön a tartomány erdészeti hivatala.

A kínai kormány az év elején fogadott el határozatot arról, hogy egy hatalmas, 27 ezer 134 négyzetkilométeres nemzeti parkot hoznak létre az óriáspandáknak három tartomány, Szecsuan, Kanszu és Sanhszi területén.

A tartományi határokon átívelő nemzeti park területének 74 százaléka, mintegy 20 ezer négyzetkilométer jut Szecsuanra, a pandákban leggazdagabb tartományra, ahol "hét várost és prefektúrát, és 19 megyét érint a projekt".

A szecsuani erdészet bejelentése azt sugallja, hogy a nemzeti pandapark létrehozása miatt bányák és erdőgazdaságok egész sorát zárják be. "Több mint 1900 bányában és erdőben 32 300 munkást és nyugdíjast érint az intézkedés" - olvasható a közleményben.

Szecsuanban már most is több pandarezervátum és egy pandakutató intézet működik. Az óriáspandák egyedül Kínában élnek, az ország jelképévé váltak. A vadon élő példányok számát 1864-re, a fogságban élőkét 471-re becsülik a hatóságok.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×