eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Lengyelország szembe megy az Európai Unióval

A lengyel miniszterelnök nem fogja aláírni a most zajló európai uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, sőt az állam- és kormányfői ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni - ezt maga Beata Szydlo jelentette be a brüsszeli ülés szünetében, csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.

Kijelentette, hogy a kormányfői EU-tanács élén most újraválasztott Donald Tusk és a többiek keressenek más módot arra, hogy elfogadják a zárónyilatkozatot. Tuskot ugyanis lengyel ellenszavazattal választották újra a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra.

Szydlo úgy foglalt állást, hogy a csúcstalálkozó érdektelen zárónyilatkozat nélkül. Ha a lengyel bojkott ellenére megoldást találnak a zárónyilatkozat aláírására, az azt jelenti: nincsenek szabályok - vélte. Ezt Lengyelország nem tudja elfogadni - tette hozzá a kormányfő.

Minden országnak joga van blokkolni az uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatának elfogadását, "mi kihasználjuk ezt a jogunkat" - fogalmazott. A rögtönzött megoldások csak azt bizonyítják, hogy az Európai Unió nem elveken alapszik - tette hozzá.

Angela Merkel német kancellár csütörtök esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az uniós vezetők jól fel voltak készülve a lengyel lépésre. Hozzátette, hogy a szabályok szerint az Európai Tanács elnöki mandátumának meghosszabbításához minősített többségre van szükség (tehát vétóra nincs lehetőség). Az egyetértés ilyenkor is fontos, a konszenzuskeresés azonban nem vezethet a szavazás blokkolásához - vélekedett Merkel.

Donald Tusk sajtótájékoztatóján kijelentette, mindent meg fog tenni, hogy megóvja a lengyel kormányt a politikai elszigetelődéstől.

"Megértem az érzelmeket, ez normális, emberek vagyunk, de napjainkban felelős politikai hozzáállásra van szükség, amikor Európa jövőjéről van szó. Remélem, ez világos a lengyel kollégáknak" - fogalmazott.

Francois Hollande francia elnök szerint "mindenképpen megegyezés születik" a csúcstalálkozón. Lengyelország azon kívánsága, hogy leváltsa Tusk elnököt, nem találkozik sem a tanács, sem pedig Európa elképzelésével - tette hozzá.

Charles Michel belga kormányfő nyugodtnak és meglepetésektől mentesnek nevezte a megbeszélést. Elmondta, a belgák hozzá vannak szokva az eltérő vélemények hosszas, de eredményes egyeztetésekhez. A szövegen még dolgozni fognak, és akár még az este folyamán elfogadhatják - nyilatkozott.

Mark Rutte holland miniszterelnök is úgy vélekedett, hogy a lengyel bojkottra még az este megoldást fognak találni.

Elmondta, annak ellenére, hogy Varsó kilátásba helyezte, nem járul hozzá a csúcstalálkozó zárónyilatkozatának elfogadásához, az uniós országok vezetői megvizsgálják annak jogi lehetőségeit, hogy a dokumentumot hivatalosan jóváhagyják. "Meg fogjuk oldani ezt a problémát" - fogalmazott.

A zárónyilatkozat elfogadásához egyhangú döntés, a tagállamok mindegyikének hozzájárulása szükséges, ugyanakkor a lengyel szembenállás nem befolyásolja a tanács elnökének újraválasztásáról hozott döntést.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×