Infostart.hu
eur:
356
usd:
311.84
bux:
142467.45
2026. július 10. péntek Amália

Merkel beszólt a szociáldemokratáknak

Míg a német szociáldemokraták (SPD) a múltról veszekednek, a kereszténydemokraták (CDU) Németország jövőjével foglalkoznak, és a biztonság, a fegyelmezett költségvetési politika és a szociális piacgazdaság fenntartásának garanciáját jelentik - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke szerdán pártja hagyományos hamvazószerdai nagygyűlésén elmondott beszédében.

A kancellár a mecklenburg-elő-pomerániai Demminben tartott gyűlésen kiemelte, hogy az SPD még mindig a kétezres évek elején elindított Agenda 2010 nevű reformprogramon vitatkozik, a CDU viszont azzal foglalkozik, hogy milyen kihívások előtt áll az ország és mit kell tenni azért, hogy 2025-ben is sikeres legyen.

A menekültválságról szólva hangsúlyozta, hogy Németország büszke lehet magára, a védelemre szoruló emberekért tett humanitárius áldozatvállalására.

A Die Welt című lap letartóztatott törökországi tudósítójával kapcsolatban aláhúzta, hogy a szabad sajtó elengedhetetlen része a demokráciának, akkor is, ha munkájával "kényelmetlenséget" okoz a politikusoknak.

Címlapról ajánljuk
Idén nagyon kevés lesz a krumpli, és az árán is variálnak az áruházláncok

Idén nagyon kevés lesz a krumpli, és az árán is variálnak az áruházláncok

A májusi fagyok miatt kevesebb burgonya terem az idén idehaza. Az újburgonyatermés akár 20-30 százalékkal is elmaradhat a várttól. A burgonya termőterülete 15-20 százalékkal csökkent – tette hozzá Csizmadi Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti és Beszállítóipari Országos Osztályának elnöke az InfoRádióban.
Dél-koreai óriás debütált a tőzsdén, még mindig őrületes hit van az AI-szektor mögött

Dél-koreai óriás debütált a tőzsdén, még mindig őrületes hit van az AI-szektor mögött

Az iráni helyzet eszkalációja miatt világszerte korrekció bontakozott ki a hét során a világ tőzsdéin. Csütörtökön viszont már emelkedtek az európai és amerikai részvénypiacok, péntek reggel pedig Ázsiában is jó volt a befektetői hangulat. A vezető ázsiai részvényindexek emelkedtek, a Kospi vezetésével, a dél-koreai tőzsdén újra nagyot mentek a technológiai cégek részvényei. A pénteki nyitás után az európai részvénypiacok mellett Amerikában is stagnálást láthatunk. Nagy érdeklődés mellett debütált a Nasdaqon a dél-koreai SK Hynix, amelynek részvényei pénteken 170 dolláros árfolyamon, mintegy 14 százalékos emelkedéssel nyitottak. Nap végére az amerikai tőzsdék szép pluszban zártak, az S&P 500 tőzsdeindex 0,38%-kal emelkedett, miközben a piac a jövő heti gyorsjelentési szezonra készül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×