Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
327.88
bux:
109200.88
2025. december 5. péntek Vilma
Trócsányi az EP-ben: partnerként tekintünk a civilekre

Trócsányi az EP-ben: partnerként tekintünk a civilekre

A felszólalók többsége bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt Trócsányi László igazságügyi miniszter meghallgatásán az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén.

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó meghallgatás kezdetén Trócsányi László hangsúlyozta, a kormány nyitott a párbeszédre, számos kérdést sikerült már lezárni konstruktív megközelítéssel.

A meghallgatáson az Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), illetve a Magyar Helsinki Bizottság képviselője is komoly bírálatokat fogalmazott meg a kormánnyal szemben.

  • Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója egyebek mellett azt sérelmezte, hogy "nagyon kevés függetlennek tekinthető médium maradt Magyarországon (...), az utóbbi időben számos médiacég a kormányhoz szorosan kapcsolódó üzletemberek kezébe került".
  • Gárdos Tódor, az Amnesty International kutatója az emberi jogok biztosításának csorbulásáról, a demokratikus viták hiányáról, "a civil szervezetek zaklatásáról és megfélemlítéséről" beszélt.
  • Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke kiemelte, egyensúlyt kell találni a határok és az emberi jogok védelme között, azonban ez kudarcot vallott Magyarországon, semmissé lett téve a menekültek védelme.
  • Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországon működik a demokrácia, a hatalmi ágak elválasztásának elve. Azt is kiemelte, hogy Nyugat-Európa megszokta a magyarországi liberális médiatúlsúlyt, ez most változik, kiegyenlítődnek a viszonyok.

Trócsányi: nincs miért aggódni

A nem kormányzati szervezetekről (NGO) szólva a Trócsányi László elmondta, 60 ezer ilyen működik Magyarországon, "élnek és virulnak", elmondhatják az álláspontjukat, attól pedig még nem lesz diktatúra, ha azt bizonyos esetekben nem fogadja el a kormány. Nincs miért aggódni az NGO-k jövőbeli helyzetét illetően, a készülő jogszabály mindössze arra vonatkozik, hogy a bíróságoknál be kell majd jegyezni, hogy mennyi pénzt kapnak ezek a szervezetek külföldről - szögezte le.

"A terrorizmus itt van közöttünk"

A miniszter beszélt emellett a migrációs válságról, amely szerinte a legnagyobb kihívás ma Európában, és amelyben Magyarország különösen érintett.

A kormány határozott választ kívánt adni a krízisre, Magyarország meg akarja védeni a lakosságát és a területét, s ez teljes mértékben összhangban van az európai joggal - jelentette ki. Európában garantálni kell a közrendet és közbiztonságot, ezek nélkül nincs jogállamiság. A terrorizmus itt van köztünk, nem tudhatjuk, hol fog lecsapni - mondta.

Trócsányi László kiemelte továbbá a schengeni rendszer, a belső határellenőrzések nélkül szabad mozgás megőrzésének fontosságát, illetve hozzátette, különbséget kell tenni migránsok és menekültek között, a gazdasági bevándorlók ugyanis pusztán a jobb élet reményében akarnak Európába jönni.

Képviselői bírálatok

A felszólalásokat követő vitán több külföldi képviselő bírálta a kormányt. Egyesek a migrációs politikát, mások az NGO-k elleni fellépést kritizálták, de szóba került egyebek mellett a felcsúti kisvasút kérdése is.

Bírálatot fogalmazott meg Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció képviselője is, aki állást foglalt amellett, hogy a civil szervezetek is beszélhessenek politikai kérdésekről, ez ugyanis hozzátartozik a demokráciához.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsony alkalmából ismét különleges akcióval kedveskedünk olvasóinknak: december 1-jén útnak indított kampányunk keretében fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket, ráadásul két hónapra. Most még inkább megéri csatlakozni az előfizetők táborához, akik egyedi elemzésekben, máshol nem megtalálható online befektetői rendezvényekben, ingyenes konferenciabelépőkben, különleges tartalmakban részesülnek. És amit ígérhetünk régi és új előfizetőinknek is: folyamatosan fejlesztjük előfizetői tartalmainkat, formátumainkat, hamarosan újabb bejelentésekkel érkezünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×