Infostart.hu
eur:
381.75
usd:
327.72
bux:
109318.93
2025. december 5. péntek Vilma

Dollármilliókkal szöktek meg az Iszlám Állam dezertőrei

A szélsőségesek által elrabolt dollármilliókkal és a fegyvereseknek járó zsolddal szökött meg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt harcosa Moszulból - közölte szombaton egy helyi televízió.

Az asz-Szumaríja pánarab televízió értesülése szerint a szökevények között van Abu al-Bara al-Kahtáni, aki Moszulban a kivégzésekért volt felelős.

A tévécsatorna úgy tudja, hogy az Iszlám Állam hajszát indított az öt ember kézre kerítésére, hogy "elszámoljanak" velük. Feltételezések szerint a dezertőrök a szomszédos Szíria irányába indultak.

Az iraki hatóságok október 17-én indítottak ostromot az Iszlám Állam fellegvárának, Moszulnak a visszafoglalására. A harcokban részt vesznek a kurd erők és a nemzetközi terrorellenes szövetség.

Moszul, Irak második legnagyobb városa, ahol mintegy 1,3 millió ember él két éve a szélsőségesek megszállása alatt.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×