Csiang Csing, a szép és fiatal, de jelentéktelen sanghaji színésznő 1936-ban ismerkedett meg Mao Ce-tunggal, aki hamarosan - harmadik, forradalmár feleségét eltaszítva - el is vette. Csiang a politikában nagyobb tehetséget árult el, 1962-ben férje szóvivője, majd a kulturális ügyek irányítója lett.

A kommunista Kínai Népköztársaságot 1949-ben kikiáltó Mao helyzete az 1960-as évek elején a kudarcba fulladt "nagy ugrás" után megrendült (a Kína gyors ütemű felzárkózását célzó voluntarista gazdasági-társadalmi kísérlet milliók halálát okozó éhínséghez vezetett). Mao 1966-ban a "nagy proletár kulturális forradalom" kirobbantásával tért vissza a hatalom csúcsaira, a feltüzelt tömeget saját párt- és államapparátusa ellen mozgósította, Kína egy évtizedre káoszba süllyedt. A különböző hatalmi csoportok közötti hol nyílt, hol rejtett harc hivatalos adatok szerint is emberéletek tízezreit követelte, nem hivatalos becslések szerint az áldozatok száma egymillió körül járt.

Csiang, aki 1967-ben bekerült a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságába, két évvel később a Politikai Bizottságba is, természetesen férje voluntarista, az egyenlőséget pártoló politikáját támogatta, s szembekerült a Teng Hsziao-ping és Hua Kou-feng képviselte gyakorlatiasabb, az anyagi érdekeltséget is megengedhetőnek tartó csoportjával.

1973-ban Csiang Csing juttatta a Politikai Bizottságba a kivétel nélkül sanghaji háttérrel rendelkező Csang Csung-csiaót, aki a kulturális forradalom kezdete után lépett egyre magasabb beosztásokba, a fiatal munkáskáder Vang Hung-vent és az újságíró, propagandista Jao Ven-jüant, a későbbi "négyek bandáját". Azt máig nem tudni, hogy a kulturális forradalom utolsó időszakának vad kilengéseire Mao adott-e utasítást, és a szélsőbalos frakció csak engedelmeskedett, vagy ők maguk tervelték-e ki az intézkedéseket. Befolyásuk már Mao halála előtt csökkenni kezdett, állítólag a "nagy kormányos" élete végén maga is azt mondta: "Csiang Csing a hatalomra vágyik. Halálom után sok gondot fog okozni."

Csiangék mindenesetre 1976 elején még el tudták tüntetni a süllyesztőben Tenget, de Mao szeptember 9-i halála után már meg voltak számolva napjaik. Az új pártfőtitkár, Hua első dolga az özvegy és társai letartóztatása volt, 1976. október 6-án a legnagyobb titokban őrizetbe vették őket és legbefolyásosabb támogatóikat is. A lépést a sokat szenvedett kínaiak örömünnepe követte, a "kulturális forradalmat" hivatalosan befejezettnek nyilvánították.

A "négyek bandája" ellen propagandakampány indult (a kínai nyelvben a négy és a halál szavak nagyon hasonlítanak, így megbélyegzésük mélyebb jelentést is hordozott). A perre azonban csak évekkel később, az ismét rehabilitált Teng vezetése idején került sor. A négyek bandájának tagjait 750 ezer ember üldözéséért és 35 ezer ember haláláért tették felelőssé a kulturális forradalom idején, ezen felül pártellenes magatartással és a hatalom megszerzésére irányuló "ellenforradalmi" összeesküvéssel vádolták őket.

Csiang, aki a tárgyalás során utoljára kamatoztathatta színészi képességeit, bűnösségét nem ismerte be, s azzal védekezett, hogy mindenben Mao utasításait követte. Teng nem akart mártírokat, a Csiangra és Csangra kirótt halálbüntetést életfogytiglanra változtatták, Vang és Jao hosszú börtönbüntetést kapott, a per iratait nem tették közzé.

Csiang 1984-től házi őrizetben élt, pulóvereket és babákat készített, nézhetett televíziót, olvashatott könyveket, fogadhatott vendégeket, gégerákja miatt 1991-ben lett öngyilkos. Társait később szabadlábra helyezték, azóta mindannyian meghaltak.