Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Fél év óta először vihetett segélyeket a vöröskereszt Szíriába

Hetven teherautónyi segélyszállítmányt sikerült eljuttatni vasárnap a háború dúlta Szíria négy ostromlott településére, közel fél év óta ez volt az első ilyen akció - közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

 A segélyszervezet tájékoztatása szerint a konvojok a Damaszkusz közeli Madaja és Zabadani városokba, valamint az északnyugati Idlíb tartomány két falujába, Fuába és Kefrajába vitték a segélyszállítmányt.

A libanoni határ közelében fekvő, 40 ezer lakosú Madaját közel fél éve tartják ostromzár alatt a szíriai kormánnyal szövetséges erők. A közeli Zabadaniban mára ezer ember maradt. Az ENSZ becslései szerint összesen 20 ezer lakosú, két Idlíb tartományi falut felkelők tartják bekerítve 2015 áprilisa óta.

A világszervezet múlt csütörtökön folytatta szíriai segélyműveleteit, két nappal azt követően, hogy Aleppótól nyugatra, Urm al-Kubra településnél légicsapás érte egy konvoját. A Szíriai Arab Vöröskereszt közlése szerint a támadásban egy munkatársuk és mintegy húsz civil vesztette életét, és egy raktárépületük megsemmisült.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×