Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Továbbra is bizonytalan, sikerül-e kormányalakítás Spanyolországban

Továbbra is bizonytalan, hogy tud-e kormányt alakítani Spanyolországban a két héttel ezelőtti választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP), mivel a keddi egyeztetések után sem rendelkezik elég támogatással ahhoz, hogy miniszterelnök-jelöltjét, Mariano Rajoyt ismét kormányfővé válasszák a parlamentben.

Az ügyvezető kormányfő egyelőre saját pártja 137 képviselőjének támogató szavazatára számíthat, és további 39-re lenne szüksége. Ennek megszerzéséért az elmúlt héten "puhatolózó" megbeszéléseket kezdett a parlament többi pártjának vezetőjével. Egyelőre nem sok sikerrel.

Albert Rivera, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt vezetője kedden találkozott az ügyvezető kormányfővel, és a találkozó után tartott sajtótájékoztatóján ismét kijelentette, hogy nem lépnek koalícióra a konzervatívokkal.

A politikus azt azonban már nem zárta ki, hogy tartózkodásukkal esetleg hozzájáruljanak a kormány megalakulásához, ennek érdekében szerdára összehívta pártjának vezetőtestületét, amely meghozza a végleges döntést a kérdésben.

A pártelnök szerint a legfontosabb most, hogy elkerüljék a parlamenti választások újbóli megismétlését, és minél előbb legyen kormány az ország élén.

Hozzátette: továbbra is úgy véli, Rajoy nem a megfelelő személy ahhoz, hogy elősegítse az ország demokratikus megújulását.

A Ciudadanos 32 mandátummal rendelkezik a spanyol törvényhozásban, így közreműködésük még nem elég a PP számára a kormányalakításhoz.

Pablo Iglesias, a szociáldemokrata Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt főtitkára a Rajoy-jal folytatott megbeszélést követően a sajtó előtt ismét elmondta, hogy ők egy másmilyen, haladó kormányt preferálnak, és továbbra sem támogatják a konzervatívok kormányzati szándékait.

A politikus nyilatkozatában üzent a szocialista pártnak (PSOE) is, azt mondta: ha a szocialisták végül tartózkodásukkal megkönnyítik Rajoy kormányfővé választását, azzal szinte a konzervatívok partnerévé válnak. Ebben az esetben pedig az ellenzéki vezető erő a Podemos lesz és nem a PSOE.

Mariano Rajoy szerdán találkozik a szocialista párt vezetőjével, Pedro Sánchezzel, aki eddig következetesen nemet mondott a támogatásra, amely nélkül azonban a konzervatívok nem tudnak kormányra kerülni, hiába nyerték meg a választásokat.

Spanyolországban december vége óta tart a politikai patthelyzet, amelyet - jelenleg úgy tűnik- a megismételt választások sem oldottak fel.

Címlapról ajánljuk
Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán lezárta az olajszállítások szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi szorost, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta az iszlám köztársaságot.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Csendben visszakozott a kormány egy nagyon fontos ügyben

Csendben visszakozott a kormány egy nagyon fontos ügyben

Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet arra, hogy a kormány visszakozott az útdíjak ügyében: nem valósul meg az a drasztikus emelés, amely hónapok óta komoly feszültséget okozott a fuvarozói szektorban, és amely miatt tavaly decemberben tüntetések is voltak Budapesten. A Magyar Közlönyben megjelent friss rendelettervezet szerint a legvitatottabb elem, a főutakra vonatkozó jelentős infrastruktúradíj-emelés kikerült a szabályozásból, miközben a gyorsforgalmi utak díjait csak mérsékelten, inflációkövető módon módosítják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×