Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Életfogytiglanra ítélték Szlovákiában Rohácot

Életfogytiglani szabadságvesztést rótt ki szerdán Besztercebányán a különleges büntetőbíróság (STS) hat, a kilencvenes években elkövetett alvilági gyilkosságok miatt a "Sykorovci" csoport három tagjára, köztük annak vezetőjére, Róbert Lalisra és - távollétében - Jozef Rohácra is. Az ítélet nem jogerős.

A kilencvenes évek legjelentősebb pozsonyi alvilági csoportjának - az 1997-ben meggyilkolt Miroslav Sykora által alapított és róla elnevezett "Sykorovci" csoportnak - több tagja ellen, különböző bűncselekmények miatt még tavaly januárban indított pert a különleges bíróság. A most született három életfogytiglani és egy 23 év szabadságvesztésről szóló ítéletet hat gyilkosság meg- és elrendelése, illetve végrehajtása és bűnszervezet létrehozása miatt szabta ki a bíróság.

Az 1998 és 1999 folyamán, főként megrendelésre, kivégzésszerűen elkövetett gyilkosságok áldozatai részben pozsonyi alvilági "keresztapák" voltak, köztük a felrobbantott, illetve lelőtt Dinic testvérek és Roman Deák is. A per fejleményei azt követően gyorsultak fel, hogy tavaly ősszel Kölnben elfogták, majd kiadták Szlovákiának Sykora utódját, a több éve szökésben lévő Róbert Lalist, alvilági nevén "Kybelt".

Az ítélethirdetésen az életfogytiglanra ítéltek közül sem Róbert Lalis sem Jozef Rohác nem volt jelen. Utóbbi már korábban lehetővé tette, hogy ezt a szlovákiai pert távollétében is tárgyalhassa a bíróság.

Jozef Roháccsal szemben Magyarországon több bűncselekmény miatt, köztük az Aranykéz utcai robbantással összefüggésben és különböző alvilági gyilkosságok vádjával folyik eljárás. A Jozef Rohác, Portik Tamás és két társa ellen az Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság miatt indult összevont büntetőperben csütörtökre tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Törvényszék.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×