Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vádat emeltek a varsói bombariadó miatt

Akár nyolcéves börtönbüntetést is kaphat az a férfi, aki ellen kedden az egyik varsói repülőtéren húsvétkor okozott hamis bombariadó miatt vádat emeltek.

A lengyel főváros melletti Nowe Dwory kerületi ügyészsége azután indított nyomozást közveszéllyel fenyegetés miatt, hogy hétfőre virradó éjjel egy - utólag hamisnak bizonyult - telefonos fenyegetés nyomán bombariadót kellett elrendelni a Varsó melletti Modlin nemzetközi repülőtéren. A fapados járatokat fogadó és indító repülőteret néhány órára kiürítették, mintegy 800 embert evakuáltak, és négy érkező járatot a másik varsói légikikötőbe, a Chopin repülőtérre irányítottak át.

A nyomozók, megállapítva a mobilszámot, amelyről a fenyegetés érkezett, egy lakáscímet azonosítottak. A helyszínen őrizetbe vették egy születésnapi házibuli résztvevőit, 21 személyt. Hétfőn kihallgatták őket, majd húszat közülük hazaengedtek.

Keddi sajtóértekezletén a kerületi ügyész közölte: a pokolgépes fenyegetés miatt csak a házibuli huszonegyedik résztvevőjét, egy 28 éves férfit vádoltak meg, tettére a többi kihallgatott személy vallomása alapján következtettek. A sajtóértekezleten az is elhangzott: magát a vádlottat a rendőrség alva találta, a vérvizsgálat 2 ezrelékes véralkoholszintet mutatott ki nála.

A férfi nem ismerte el tettét, és nem volt hajlandó vallomást tenni. A vizsgálatban való együttműködés elutasítása, valamint a kiszabható szigorú büntetés miatt az ügyészség három hónapos előzetes letartóztatást javasolt, amit a bíróságnak kell jóváhagynia.

Közveszéllyel fenyegetés Lengyelországban 8 évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után, emellett az ügyészség közleménye szerint polgári peres eljárás is várható, melynek során a repülőtér, az érintett légitársaságok, valamint magánszemélyek is kártérítést követelhetnek a vádlottól.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×