Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem lesz változás Bolíviában?

A szavazófülkét elhagyók megkérdezése alapján készített gyorsjelentések szerint Bolívia lakosságának többsége a vasárnapi népszavazáson elutasította, hogy Evo Morales 2020-tól újabb öt évig betölthesse az államfői posztot az országban. Ezt később megerősítették a hivatalos részeredmények is. Az elnök megígérte, hogy tiszteletben tartja a referendum eredményét.

Az Ipsos közvélemény-kutató intézet exit pollja szerint a választók 52,3 százaléka nemmel szavazott a negyedik elnöki mandátum alkotmányos engedélyezésére, míg 47,7 százalék támogatta azt. Más felmérések 51-49 arányban jósolják nyertesnek az elutasítók táborát.

Katia Uriona, a választási bizottság elnöke később közölte, hogy a szavazatok 72,5 százalékának feldolgozása után kapott részeredmények szerint a választók 56,5 százaléka voksolt nemmel, 43,2 százaléka pedig igennel.    

Morales a szavazatának leadásakor még bizakodó volt, és azt hangoztatta, hogy nagyarányú győzelmet aratnak. Később egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy tiszteletben fogja tartani a hivatalos eredményeket. "Türelmesen megvárjuk a választási bizottság utolsó sípszóját, optimisták vagyunk" - fogalmazott a szocialista vezető. "Tiszteletben fogjuk tartani az eredményt (.), ahogy azt mindig is tettük; ez a demokrácia" - tette hozzá.

Az előrejelzések közzétételét követően az ellenzék már győzelmet kiáltott. Samuel Doria Medina, az ellenzék korábbi elnökjelöltje úgy fogalmazott, hogy kimúlt az a terv, amelynek alapján Bolíviában egypártrendszert hoztak volna létre.

Álvaro García Linera alelnök viszont azt mondta: az előrejelzések azt mutatják, hogy a lakosság véleménye nagyjából egyenlően oszlik meg a kérdésben, és a választók mintegy fele az alkotmány módosítására szavazott.

A választási bizottság elnöke bejelentette, hogy a népszavazás fennakadás nélkül zajlott, csupán egyetlen szavazóhelyiségből, az ellenzéki fellegvárnak számító Santa Cruz egyik irodájából jeleztek egy kisebb incidenst. Nemzetközi megfigyelők első reakciója is az volt, hogy a választás normális mederben zajlott.

Evo Morales, a radikális latin-amerikai baloldal egyik képviselője 2006-ban került hatalomra a szegény néprétegek és az ország lakosságának többségét alkotó indiánok támogatásával, és még a 2014-es választáson is a lakosság 61 százaléka támogatta. Jelenleg harmadik elnöki periódusát tölti, de ha a hivatalos népszavazási eredmények megerősítik a most bejelentett előrejelzéseket, annak végén már távoznia kell a hatalomból.

Bolíviában a voksolás kötelező, az országban mintegy 6,5 millió választásra jogosult van.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×