Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Peking megkönnyítené a kínai zöld kártyához jutást

A kínai politikai vezetés és a kormány azt kéri az államigazgatási szervektől, hogy tegyék a külföldiek számára vonzóbbá, illetve könnyebben elérhetővé a kínai zöld kártyát - jelentette az állami média pénteken az államtanács és a kommunista párt központi bizottságának közös állásfoglalását ismertetve.

Kínában több mint 600 ezer külföldi él, s a közbiztonsági minisztérium elérhető legfrissebb adatai szerint 2013-ig 7300-an szereztek zöld kártyát.

Peking egyrészt szeretné vonzóbbá tenni az országot a külföldi tehetségek és befektetők számára, másrészt viszont beigazolódott, hogy a különböző kedvezményekkel járó 10 évre szóló állandó tartózkodási engedély feltételei jelentősen leszűkítik az eséllyel jelentkezők körét.

A 2004-ben életbe lépett rendelkezések szerint a zöld kártyásoknak Kínába nem kell vízumért folyamodniuk, befektetéseiknél, államigazgatási eljárásoknál, gyermekeik iskoláztatásánál, ingatlanvásárlásnál pedig ugyanolyan jogok, adókedvezmények illetik meg őket, mint a kínai állampolgárokat.

Az eredeti feltételek szerint, valaki akkor válik érdemessé a megkülönböztetettségre, ha vagy egy bizonyos összeghatáron túli befektetést eszközölt az országban, vagy "kiemelkedő érdemeket szerzett" a kínai fejlődéshez való hozzájárulásával.

A tavaly júniusban kiadott frissített szabályok szerint a kérvényezőnek évente legalább 3 hónapot, vagy kivételes esetben öt évből egy évet Kínában kell töltenie, igazolni kell, hogy az igényléskor legalább négy évet már Kínában dolgozott, legalább 3 éve pedig már az országban tartózkodik.

Tavaly júniusig kizárólag a kormányzati szerveknél, vagy fontos országos projektek tudományos műhelyeiben dolgozók kaphattak 10 éves tartózkodási engedélyt.

A legfrissebb iránymutatás szerint további ágazatokban is lehetővé kell tenni, illetve meg kell könnyíteni, le kell egyszerűsíteni a jelentkezést, de a sajtóhírek nem közlik, konkrétan megjelölték-e ezeket a területeket.

Az irányelvek közlése mellett kitértek arra is, hogy egyes külföldiek, akik már megkapták a kártyájukat, nem részesültek az ígért kedvezményekben. A szöveg szerint az érintetteket be kell vonni a helyi társadalombiztosítás rendszerébe.

A kártyával rendelkező külföldiek alig tapasztalják, hogy kiváltságokhoz jutottak volna. A China Daily című angol nyelvű napilap múlt havi összeállításában például egy megszólaltatott arra panaszkodott, hogy még bankszámlát sem tudott nyitni a kártyájával.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×