Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kanada befejezte légicsapásait Irakban és Szíriában

Kanada befejezte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet állásai elleni légicsapásait Irakban és Szíriában - közölte szerdán az ország védelmi minisztériuma.

A közlemény szerint az ottawai kormány utasítására a kanadai hadsereg február 15-ével beszüntette légicsapásait a közel-keleti országokban.

A közeljövőben a hadsereg mind a hat F-18-as típusú harci gépe és annak személyzete visszatér Kanadába. Ezzel egy időben két felderítőgép, illetve egy Airbus CC-150 Polaris típusú légi utántöltő repülőgép a Kuvaitban lévő légi támaszponton marad és támogatja a szövetséges erőket.

Kanada ugyanakkor fokozza azokat az erőfeszítéseket, amelynek keretében kiképzik az iraki biztonsági erőket.

Korábban Justin Trudeau kanadai kormányfő közölte, hogy az Irakban állomásozó kanadai katonai kiképzők számát a jelenlegi 69-ről 230-ra bővítik.

Trudeau elődje, a konzervatív Stephen Harper kormánya 2014 októberében határozott arról, hogy az IÁ elleni harcra kisebb légi egységet és annak kiszolgálására, támogatására 600 katonát küld a közel-keleti térségbe. A kanadai kontingens Kuvaitban állomásozott. Ezen kívül még 69 katonai kiképzőt küldtek Irak északi részébe. Azt tervezték, hogy ez utóbbiak küldetése 2016 márciusáig tart majd.

Justin Trudeau kanadai kormányfő február elején jelentette be, hogy a kanadai bombázó repülőgépeket kivonják a Közel-Keletről, és a továbbiakban nem vesznek részt az IÁ elleni támadó légi műveletekben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×