Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Két év titkos egyeztetés után találkozik a pápa és a pátriárka

Nagy örömnek nevezte az orosz ortodox pátriárkával tervezett találkozót Ferenc pápa, aki szerint a történelmi találkozó "ügyes püspökök" érdeme - idézte a katolikus egyházfőt a Corriere della Sera című olasz napilapban hétfőn közölt beszámoló.

A Kirill pátriárkával a havannai repülőtéren február 12-én esedékes találkozóról Ferenc pápa azt mondta: "Hagytam, hogy megszervezzék. Csak annyit mondtam, hogy találkozni szeretnék, és átölelni ortodox testvéreimet. Ennyi. Két év titkos egyeztetés zajlott le, ügyes püspökök jól vezették őket. Az ortodoxok részéről Ilarion foglalkozott vele..."

A pápa és a falak, amelyek egymás után omlanak le című cikk az egyházfővel a vatikáni Szent Márta-házban, valamint más vatikáni forrásokkal folytatott beszélgetések alapján született.

Ilarion metropolita, a moszkvai patriarchátus "külügyminisztere" már júniusban úgy nyilatkozott a Corrierének: a pápa és a pátriárka közötti találkozó "már az agendában van", és reménye szerint "ennek a pápának kell ezzel a pátriárkával találkoznia" - emlékeztetett a Corriere. A lap úgy tudja, hogy az egyeztetés év végétől felgyorsult, és mindkét fél a minél előbbi találkozót szorgalmazta. Így merült fel, hogy a Mexikóba tartó Ferenc pápa álljon meg Kubában, és itt találkozzon Kirillel.

Ferenc pápa szerint nem szabad semmilyen lehetőséget elhalasztani a "hidak építése" és a háborúk elkerülése érdekében. Annál is inkább, mivel "nem állíthatjuk, hogy békés világ vesz bennünket körbe, akármerre nézünk, konfliktusokat látunk". Kijelentette: "a hidak segítenek, és a békét építik, a falak nem: leomlás a sorsuk".

Az egyházfő szerint a szentszéki diplomácia és Oroszország számos válságövezet történéseit hasonlóképpen értékelte: "az arab tavasz és Irak esetében elképzelhető volt, mi fog történni. (...) Líbiában Kadhafival egy vezető volt, most ötven van. A Nyugatnak önkritikát kell gyakorolnia."

A pápa ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszország a saját érdekeit követi.

Az Európát elárasztó migrációval kapcsolatban Ferenc pápa úgy látja, "Európa olyan problémával találja magát szemben, amelyet a távlatok és stratégia hiánya még terhesebbé tesz ". Kijelentette: "Európának változnia kell, és meg is tud változni. Ha nem képes gazdaságilag segíteni azokat az országokat, ahonnan a menekültek érkeznek, meg kell oldania, miként tud szembeszállni ezzel a nagy kihívással, amely elsősorban humanitárius, de nem kizárólag. (Európában) elszakadt a nevelési rendszer: az, amely az értékeket a nagyszülőkről az unokákra örökítette, a szülőkről a gyermekekre. Fel kell tenni a kérdést, hogyan építsük ezt újjá."

Az egyházfő felidézte, hogy az Európai Parlamentben 2014 novemberében mondott beszédében meddő nagymamának nevezte Európát. Angela Merkel német kancellár akkor "kicsit mérgesen" telefonon vonta kérdőre a pápát, hogy valóban ezt gondolja-e. A Corriere cikke szerint Ferenc pápa Európát most is a bibliai Sárához, Ábrahám feleségéhez hasonlította, aki idős, meddő korában szül gyermeket, és "először megijed, de azután titokban mosolyog". A pápa azon reményét fejezte ki, hogy Európa is "titokban rámosolyog a bevándorlókra".

Vatikáni források szerint Ferenc pápa "nagy hatású" beszéddel készül az idén neki ítélt aacheni Károly-díj tavaszi átvételére.

A Corriere della Sera úgy foglal állást, hogy az Egyesült Államok és Kuba közötti diplomáciai nyitásban játszott közvetítés, az Egyesült Államokban tett látogatás, az ortodox világgal való "megbékélés" lépései után a következő hidat Ferenc pápa Kínával fektethetné le. A napilap úgy tudja, hogy a katolikus egyházfő üzenetet készül küldeni Hszi Csin-ping kínai elnöknek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×