Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kanada befejezi légicsapásait Irakban és Szíriában

Kanada február 22-ig befejezi az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet iraki és szíriai állásai elleni légicsapásait az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció keretein belül - jelentette be hétfőn Justin Trudeau kanadai kormányfő.

Ezzel Kanada befejezi harci tevékenységét a közel-keleti országokban, kivonja a dzsihadista célpontokat támadó hat vadászbombázóját. Az IÁ elleni harcot viszont két megfigyelő és egy légi utántöltő repülőgéppel továbbra is támogatja, illetve növeli az iraki kurdok kiképzésében közreműködő katonáinak számát 69-ről 230 főre.

Trudeau a kormány döntését indokolva úgy fogalmazott: "az IÁ terrorját minden nap elszenvedő embereknek nem a bosszúnk, hanem a segítségünk kell".

A tavaly októberben megválasztott miniszterelnök kampányában azt ígérte, hogy kivonja az említett hat vadászbombázót a koalícióból, ugyanakkor a döntés váratott magára az azt ellenző koalíciós tagok nyomása miatt.

Kanada 2001 és 2011 között vett részt az afganisztáni harci cselekményekben, ez idő alatt 158 katonája vesztette életét. Ennek hatására Kanadában csökkent az ország külföldi harci cselekményekben való részvételének támogatottsága.

Tavaly márciusban baráti tűzben egy kanadai katona meghalt és másik három megsebesült Irakban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×