Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szedi áldozatait az ukrán influenzajárvány

Ukrajnában 155 ember halt meg az influenzajárvány következtében - közölte pénteken az ország egészségügyi minisztériuma.

"A járványszezon kezdete óta Ukrajnában 155 ember halt meg az influenzajárványban. Ezt a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették" - mondta az egészségügyi tárca.

A fertőző betegségben eddig két, 17 évesnél fiatalabb gyermek is meghalt. A legtöbb haláleset, szám szerint 32 az Odesszai megyében volt, ugyanakkor Vinnicja megyében 13, Zaporizzsja megyében 12, Rivne megyében pedig 11 ember halt meg a kórban.

Olekszandr Kvitasvili ukrán egészségügyi miniszter a héten elmondta, hogy a megbetegedések száma az ország 18 megyéjében túllépte a járványos küszöböt, közülük 11 megyében ötven százalékkal. Ukrajnában 2015 decembere óta terjed az új típusú, H1N1-es influenza is. Kijev főorvosa, Oleg Ruban korábban bejelentette, hogy az ukrán főváros egészségügyi hatóságai az influenzavírus új törzsét regisztrálták, a H3N2-t, amelyet Svájcból hurcolhattak be Ukrajnába.

A 2009-2010-es H1N1 járvány idején Ukrajnában öt hónap leforgása alatt majdnem 6,5 millió ember betegedett meg és 1127-en vesztették életüket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben - a Mexikóban és Egyesült Államokban feljegyzett esetek után - figyelmeztetett először az emberi, a madár- és a sertésinfluenza-vírus genetikai keveredésével létrejött H1N1 okozta világméretű járványra, amely 2010-ig 214 országban összesen 18 500 halálos áldozatot követelt.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×