Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Még idén meglehet az zikavírus ellenszere

Még az idén elkészülhet a védőoltás a zikavírus ellen - közölte egy amerikai-kanadai kutatócsoport, amely a vakcina kifejlesztésén dolgozik.

Gary Laval, a tudósok egyik vezetője a Reuters hírügynökségnek adott interjúban elmondta: bízik abban, hogy szeptemberben megkezdődhet az oltóanyag hatóságilag engedélyezett kipróbálása embereken, ami után egy hónappal már akár el is lehet kezdeni az immunizációt a legsúlyosabban érintett területeken.

A korábban viszonylag enyhe lefolyású zikaláz kórokozója, amelyet a legtöbbször szúnyogok hordoznak, több ezer embert fertőzött már meg Latin-Amerikában, és az Egészségügyi Szervezet szerint robbanásszerűen terjed az amerikai kontinensen. A kórokozó összefüggésbe hozható azzal, hogy az érintett térségben számos csecsemő született úgynevezett kóros kisfejűséggel. A vírust már nyugat-európai országokban is kimutatták. Magyarországon az ÁNTSZ csütörtöki tájékoztatása szerint egyelőre nem merült fel fertőzés gyanúja. A betegség ellen egyelőre nincs sem gyógyszer, sem védőoltás.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×