Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Élelmiszer-szállító konvojra támadtak Maliban

Fegyveresek rohamoztak meg pénteken egy élelmiszer-szállító konvojt Mali északi részén, a támadásban négy fegyveres és két katona életét vesztette - közölték a mali hatóságok.

A gépkocsikon a nyugat-afrikai országban kialakult ingatag belbiztonsági helyzet miatt elmenekült közösségeknek szállítottak élelmiszert.

A védelmi minisztérium közleményében azt írta, hogy a mali fegyveres erők négy terroristával végeztek és hármat megsebesítettek. A támadók egyik járművét lefoglalták.

Mali északi részét 2012 márciusában iszlamista lázadók szállták meg, és az év végéig az ellenőrzésük alatt tartották, céljuk a központi kormány megdöntése volt. Egy francia vezetésű hadművelettel űzték ki őket onnan, de a fegyveres konfliktus nem szűnt meg, és az ottmaradt francia csapatok az ENSZ-erőkkel szövetségben azóta is próbálják stabilizálni az országot.

A legutóbbi erőszakcselekmények egyike volt, amikor tavaly november 20-án lázadók megtámadtak egy luxusszállodát az ország fővárosban, Bamakóban, és túszokat ejtettek. A támadásban húszan haltak meg. Egy másik eset során idén januárban fegyveresek raboltak el egy svájci állampolgárt timbuktui otthonából.

A mali hadsereget rendszeresen éri fegyveres támadás. 2015-ben 82 katona vesztette életét hasonló merényletben.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×