Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nehezebb lett az erdélyi magyar közösség helyzete

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az erdélyi magyar közösség ma sokkal nehezebb helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a Székely Hírmondó című napilap hétfői számában közölt nyilatkozatában értékelte az erdélyi, székelyföldi magyarság helyzetét.

Antal Árpád elmondta: az elmúlt 25 évben a román politikusok megtanulták, hogy így vagy úgy, de viszonyulni kell a magyar kérdéshez, és ha nem is az elvárásoknak megfelelően, de azért a politika szintjén lehetett eredményeket elérni. Az elmúlt években viszont nemcsak a politikai diskurzus változott meg, hanem a hatóságok hozzáállása is a magyarokhoz, a magyar intézményekhez.

A polgármester szerint az állami intézmények azóta viszonyulnak másképp a székelyföldi önkormányzatokhoz, amióta mind a belügyminisztérium, mind a titkosszolgálatok szintjén dokumentumokba foglalták a magyar veszélyt, és azt, hogy az autonómia kérdése nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

"Pontosan látszik, hogy a Számvevőszéket különösen mi foglalkoztatja az ellenőrzések során: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Mikó Kollégium, a Székely Vágta, a Sepsi-SIC Sportklub, de lehet látni azt is, hogy mondvacsinált okokkal távolították el Gyergyószentmiklós és Csíkszereda polgármesterét, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert aktívan támogatták Székelyföld autonómiáját" - fejtette ki a Székely Hírmondónak adott nyilatkozatában Antal Árpád.

Hozzátette, hogy az elmúlt két évben azok az intézmények erősödtek meg, amelyekre a magyar érdekképviseletnek semmilyen ráhatása nincsen. Ezek sorában a titkosszolgálatokat, valamint a terrorizmus- és korrupcióellenes ügyészséget említette. "A kisebbségvédelem lehetőségei nagyon behatároltak lettek, tehát új módozatokat kell keresni a közösségi jogok szélesítésére, például égetően szükség lenne egy új román-magyar paktumra" - vélte Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×