Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szimultán támadásoktól tart az európai terrorelhárítás

A terrorizmus kísértete járja be Európát: egy több helyszínen végrehajtott terrortámadástól tart a kontinens terrorelhárítása 2016 elején.

Az AFP francia hírügynökség szerint a 130 halálos áldozattal járó 2015. november 13-i párizsi terrortámadások rámutattak, hogyan képes egy kalasnyikovokkal és házilag készített robbanóanyagokkal felszerelt fanatikus kis csoport hatalmas veszteségeket okozni, és percek alatt megrázni egy egész ország közvéleményét. Ennek nyomán könnyen elképzelhető, mekkora pusztítást okozna az európai lélekben és vívmányokban - emberéletekről nem is beszélve - egy összehangolt, több országban végrehajtott támadássorozat.

"Azt gondolom, hogy amit 2015-ben láttunk, az még semmi sem volt" - vallotta be legtitkosabb félelmeit egy neve elhallgatását kérő terrorelhárító.

"Egy európai szeptember 11-e felé haladunk: ugyanazon a napon több országban, több helyszínen elkövetett szimultán, összehangolt támadások. Tudjuk, hogy ezen ügyködnek a terroristák" - tette hozzá.

"Jelenleg is látjuk, hogy az Iszlám Állam fennhatósága alatt álló területeken európai fiatalok toborzása és kiképzése zajlik, akiket aztán visszaküldenek az anyaországba, hogy ott kövessenek el terrorcselekményeket" - mondta a névtelen forrás. "Rendelkeznek a szükséges hamis papírokkal, nyelvtudással és helyismerettel, illetve tudják használni a fegyvert. Sokat elkapunk közülük, de be kell ismerni, hogy elárasztanak minket. Néhányan biztosan átjutnak. Vagy már át is jutottak" - tette hozzá.

Fokozzák nyugtalanságunkat azok a "hazatérő" mudzsahedek is, akiket nemrég fogtunk el - folytatta a terrorizmus elleni harcban részt vevő tisztségviselő. "Változnak az idők. Ultraszélsőséges, nagyon megkeményedett emberek jönnek, akiknek pedig ott kellett volna maradniuk a hadszíntéren. Néhányuk az orosz bombázások elől menekül, de jócskán vannak olyanok is, akiknek +feladatuk+ van Európában" - ecsetelte a helyzetet.

"Korábban mindenekelőtt olyanok tértek vissza, akik csalódtak, akik nem gondolták, hogy a háborúban vér is fog folyni. Most olyanok visszatérését látjuk, akik megedzőttek a harcokban" - mondta.

Az összehangolt támadások ötlete nem új keletű: már többször is sikerült ilyeneket meghiúsítani, így például 2010 augusztusában" - mutatott rá Yves Trotignon, a francia titkosszolgálat terrorellenes egységének egykori elemzője.

"Bár akkor még az al-Kaida jelentett fenyegetést, az ötlet tovább él, és biztos, hogy az Iszlám Állam is átvette. A terroristák Kelet-Európán át jöttek volna... Ezt a hálózatot az Egyesült Államok rombolta szét, miután dróncsapásokat intézett afganisztáni és pakisztáni célpontokra, ahol a beszerzési-szállítási folyamat feltételezett lebonyolítói bujkáltak" - folytatta.

"Az ilyen típusú, összehangolt támadások jelentik a legrosszabb forgatókönyvet 2016-ra nézve" - mondta Trotignon. "Tudomásom van róla, hogy az európai fővárosok titkosszolgálatai - például Londonban - erre az eshetőségre készülnek."

A két szakértő szerint a szélsőségesek folyamatosan megpróbálják kiszámítani üldözőik következő lépését, s gyakran előttük járnak.

"Nemcsak mi tanulunk folyamatosan, hanem az Iszlám Állam is" - ismerte el a névtelen forrás. "Például megértették, hogy nem érintkezhetnek telefonon, vagy csak nagyon ritkán, mert lehallgatják őket. Minden támadás, még a sikertelenek is, egy újabb lecke" - fűzte hozzá.

Az iszlamisták olvassák a sajtónyilatkozatokat, illetve mindent, ami őket érintheti. "Látták azt is, hogy két és fél óra kellett a támadáshoz a párizsi Bataclan koncertteremnél. Rájöttek: előfordulhat, hogy a robbanóanyag nem működik, tehát ki kell cserélni, illetve nem hagyhatnak annyi nyomot maguk után, mint Párizsban. Gyorsan tanulnak" - hangsúlyozta Trotignon is.

"November 13-a megmutatta, mennyi minden áll vagy bukik a végrehajtókon, akik akkor meglehetősen alacsony színvonalon dolgoztak. De ha a merénylők képzettsége nő, komoly problémával szembesülünk. A szakértők borúsan néznek az új év elébe. Lehet, hogy egy év múlva 2015-öt nem látjuk majd másnak, mint egyfajta próbának, a tapasztalatszerzés évének" - zárta gondolatmenetét Trotignon.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×