Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Milánó támogatja a menekülteket befogadókat

Havi négyszáz euró (több mint 120 ezer forint) anyagi támogatást nyújt Milánó önkormányzata az Olaszországban menekültként tartózkodó bevándorlókat befogadóknak. Az Északi Liga pártja tiltakozik.

A menekülteket befogadni kész milánóiak jelentkezését január 15-ig várják. Feltétel, hogy a befogadó olasz állampolgár Milánó területén lakjon és a menekülteknek külön berendezett szobát tudjon biztosítani ehhez tartozó fürdőszobával.

Az önkormányzati pályázat szerint elsősorban milánói családok jelentkezését várják. A menekülteknek legalább hat hónapig kell szállást és ellátást biztosítani, ez az időszak azonban meg is hosszabbítható.

Ennek fedezésére a milánói önkormányzat minden bevándorló után legalább havi 300 eurót folyósít a menekülteket befogadóknak, amely 400 euróig emelhető. A bevándorlókat befogadó olaszokat kétnapos képzésben részesítik.

A Giuliano Pisapia - a balközép kormánypárt, a Demokrata Párt (PD) politikusa - vezette milánói önkormányzat kezdeményezése az ellenzéki pártok azonnali reakcióját váltotta ki. Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője Facebook-profilján az anyagi nehézségekkel küszködő olaszok iránti "rasszizmusnak" nevezte, hogy a költségvetés forrásait a bevándorlókra fordítják. A tavaszi polgármesteri választásra készülő PD kampányfogásáról beszélt a jobboldali Olasz Testvérek (FdI), a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szerint pedig a római kormány az olaszokat terheli a migráció megoldatlan problémájával.

A menekültekre szánt pénzt a belügyminisztérium és az Olaszországban menekültkérelemért folyamadó bevándorlókat segítő országos szolgálat (Sprar) biztosítja. Tavaly Olaszországban több mint 60 ezren nyújtottak be menekültkérelmet. A kérelmek elbírálása általában fél évet vesz igénybe.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×