Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Engedélyezték az első iszlám maláj légitársaság működését

Malajziában engedélyezték az iszlám jog szerint működő első légitársaság működését.

A Rayani Air egyelőre csak belföldi járatokat üzemeltet Kuala Lumpur, Kota Baru, Kota Kinabalu, Kuching és Langkawi között. Felszálláskor az utasokat imádkozásra hívják, a légikisasszonyok hidzsábot viselnek és kizárólag az iszlám előírásai által engedélyezett, úgynevezett halal ételeket és alkoholmentes italokat szolgálnak fel.

"A mi társaságunk az első, amelynek működése teljes egészében megfelel a saríának" Malajziában - idézte a The Star című malajziai lap a Rayani Air igazgatóját, Dzsafar Zamharit, miután a cég megkapta a szükséges engedélyeket. Az első járat vasárnap szállt fel. A cégvezető azt is mondta ugyanakkor, hogy nem akarnak szent légitársaság lenni vagy szent helyekre repülni. Hozzátette, hogy nyitottak minden faj és vallás előtt.

A légitársaságot idén januárban alapították - egyébiránt hinduk -, két Boeing 737-400 típusú gépe és 355 alkalmazottja van, köztük nyolc pilóta és 50 légikísérő.

A cég ötletét azon konzervatív muszlimok véleménye adta, akik úgy vélik, hogy az országot ért két súlyos légi katasztrófa - a 2014 márciusában eltűnt utasszállító és az az év júliusában Ukrajna felett lelőtt társa - Allah haragja volt. Javaslatuk az volt, hogy a légitársaságoknak alkalmazkodniuk kell az iszlám szigorú előírásaihoz, hogy elkerüljék az isteni megtorlást.

Malajzia 30 milliós lakosságának mintegy 60 százaléka muszlim.

Muszlimként tartják számon a Royal Brunei Airlines, a Saudi Arabian Airlines és az Iran Air légitársaságokat is.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×