Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elérte az egymilliót az Európába érkező migránsok száma

Elérte az egymilliót az idén Európába érkező migránsok és menedékkérők száma - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

A nemzetközi szervezetek adataiból az is kiderül, hogy az év folyamán 3700-an vesztek oda vagy tűntek el útközben.

Az érkezők mintegy fele a szíriai konfliktus miatt kényszerült elhagyni hazáját. A migránsok ötöde afgán, hét százaléka pedig iraki. A pontos adatok szerint december 31-ig Görögországba, Bulgáriába, Olaszországba, Spanyolországba, Máltára és Ciprusra 1 005 504 határátlépő érkezett, többségük, 816 752 a tengeren át érkezve ért partot Görögországban.

Az IOM vezetője arra az álláspontra helyezkedett, hogy a migráció elkerülhetetlen, szükséges és kívánatos folyamat.

"De nem elég számon tartanunk az érkezőket, vagy a csaknem négyezer áldozatot. Cselekednünk is kell. A migrációnak törvényesnek és biztonságosnak kell lennie a migránsok számára, és azon országok számára is, amelyek új hazáik lesznek" - húzta alá William Lacy.

Az UNHCR arra számít, hogy jövőre sem mérséklődik a migráció üteme. Az IOM szóvivője viszont figyelmeztetett: nem lehet megjósolni a folyamat alakulását, nem tudni, hogyan alakul a szíriai konfliktus, illetve a tervezett európai határvédelem.

"Arra sem számítottunk, hogy idén ennyien érkeznek. Csak remélni tudjuk, hogy mindannyiukkal méltósággal bánnak" - mondta Joel Millman.

Az UNHCR a múlt héten tette közzé féléves jelentését, amely szerint idén világszerte átlépi a hatvanmilliót a földönfutóvá vált emberek száma.

"Nem értem, miért hajtogatják egyesek, hogy ez európai probléma. Ez globális probléma" - húzta alá Michael Moller, az UNHCR genfi irodájának igazgatója. Antonio Guterres, az UNHCR vezetője amellett foglalt állást, hogy a több százezer menekültet szét kell osztani az európai országok között.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×