Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Dacian Ciolos a miniszterelnök-jelölt Romániában

Dacian Ciolos korábbi (2010-2014) európai uniós mezőgazdasági biztost jelölte miniszterelnöknek kedden Klaus Iohannis román államfő, és megbízta azzal, hogy szakértői kormányt alakítva vezesse Romániát a jövő ősszel tartandó parlamenti választásokig.

Az államfő a pártokkal folytatott egyeztetések után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a változást követelő társadalmi elvárások közepette Romániának független, feddhetetlen, a komplikált rendszerek irányítására képes miniszterelnökre és minden korrupciós gyanún felül álló miniszterekre van szüksége.

Iohannis kifejtette: az új kormánynak jövő tavasszal korrekt önkormányzati, ősszel pedig korrekt parlamenti választásokat kell szerveznie, ám ahhoz, hogy végbemenjenek a társadalom által követelt változások, a politikai pártoknak is meg kell újulniuk, és "takarítaniuk kell". Másfelől az elnök szerint egy valódi politikai versenyhez a változást akarók politikai szerepvállalására, új emberekre, új pártokra van szükség.

Az államfő leszögezte: Románia elkötelezett tagja marad az európai és euroatlanti közösségnek.

A sajtótájékoztatóra meghívott miniszterelnök-jelölt azt ígérte: kormánya hídszerepre vállalkozik a társadalmi elvárások és a politika között. Kifejtette: egy év hosszabb időszak annál, hogy a kormány kizárólag a hétköznapi ügyek adminisztrálására szorítkozhatna, de túl rövid idő ahhoz, hogy életbe léptethetné a társadalom által elvárt gyökeres változásokat. "Nyitni szeretnénk a társadalom felé és előkészíteni a változásokat" - mondta Ciolos.

A zilahi (Zalau) születésű, 46 éves Ciolos kertészmérnöki képesítést szerzett a kolozsvári agronómiai és állatorvosi egyetemen, majd a franciaországi Montpellierben vett részt mesterképzésen és doktori képzésen vidékfejlesztési szakterületen. Több éves brüsszeli - az Európai Bizottság egyik háttérintézményében töltött - gyakornoki időszak után 2007-ben vállalt előbb államtitkár-helyettesi, majd mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszteri tisztséget a Calin Popescu Tariceanu vezette bukaresti kormányban.

Románia 2009-ben Ciolost jelölve az Európai Bizottságba, megkapta a legnagyobb uniós költségvetéssel rendelkező mezőgazdasági biztosi posztot. Ciolos 2010 és 2014 között volt uniós biztos, idén júliusban pedig Jean-Claude Juncker bizottsági elnök élelmiszerbiztonsági főtanácsadója lett. Nős (felesége francia), jól beszél franciául és angolul. A román sajtó szerint nem tagja egyetlen pártnak sem, pártsemlegességét korábbi kormányzati megbízatásai idején is megőrizte.

A román alkotmány szerint a miniszterelnök-jelöltnek tíz nap áll rendelkezésére, hogy az általa javasolt kormánynévsor és kormányprogram számára bizalmat kérjen a parlamenttől.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×