Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Pintér Sándor: csak nemzetközi összefogással oldható meg a népvándorlás

Csak nemzetközi összefogással lehet sikeresen megoldani az Európába irányuló népvándorlás problémáját - mondta a belügyminiszter Budapesten hétfőn, amikor köszöntötte azt az ötven rendőrt, akit Magyarország a szlovén uniós külső határok védelmére küld segítségül.

Pintér Sándor felidézte: Magyarország több alkalommal kifejtette álláspontját az Európára zúduló népvándorlásról, arról, hogy a külső határainknál meg kell állítani az illegális határátlépőket. Úgy fogalmazott: meggyőződésük, hogy a jelenlegi európai megoldások nem jók, hamis illúziókat keltenek az elindulókban, belső feszültséget keltenek az Európai Unió és a schengeni övezet országai között.

Hétfő reggel 50 rendőr 10 gépjárművel indul Szlovéniába. Mariborba, illetve Muraszombatra tartanak, ahol a szlovén rendőrökkel közösen dolgoznak majd, feladatuk a közrend fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése lesz.

A miniszter fontosnak nevezte a nemzetközi összefogást, és kitért arra, hogy Magyarország már megtapasztalta a népvándorlás okozta nehézségeket, ezért fogadta örömmel a három visegrádi társország (Szlovákia, Csehország és Lengyelország) támogatását, amelynek keretében cseh és szlovák rendőrök, valamint lengyel határőrök érkeztek Magyarországra. Magyarország ezért ajánlotta fel soron kívül, az elsők között segítségét Szlovéniának - tette hozzá.

Pintér Sándor kiemelte: az országos rendőrfőkapitány és a szlovén kormány képviselői már aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében közös műveleti feladatellátásban 50 magyar rendőr közös járőrözéssel, az illegális migránsok mozgásának irányításával a szlovén kollégákkal együttműködve vesz részt Szlovénia biztonságának, a szlovén lakosok biztonságérzetének fenntartásában.

Az útnak induló magyar rendőröknek azt mondta: a szlovén határok védelmével Magyarországot és Európát is védik.

A miniszter úgy fogalmazott: Magyarország az Európai Unió egyetlen tagországa, amely a népvándorlás kihívásaira az európai jog, a schengeni elvárások alapján adta meg a választ. Véleménye szerint Magyarország "törvényesen és eredményesen reagált a törvénysértő kezdeményezésekre". A siker alapjának a törvényes, szakszerű, határozott és az arányok elvét betartó törvényi magatartást nevezte és ennek az elvnek a betartását kérte a Készenléti Rendőrség Szlovéniába tartó tagjaitól is. Hozzátette: az ötven rendőr, akit sok jelentkező közül választottak ki, a kiválók között is a legjobb volt.

Pintér Sándor azt mondta, elvárja a rendőröktől, hogy Szlovénia törvényeit tartsák be, továbbá hibátlanul működjenek együtt a helyi hatóságokkal. Kérte: a magyar rendőrök Szlovéniában és a nemzetközi rendőri egységek előtt is növeljék a magyar rendőrség tekintélyét, szerezzenek elismerést Magyarországnak.

A miniszter valamennyi rendőrrel beszélt külön-külön néhány mondatot, mielőtt útnak indultak volna.

Pintér Sándor az ünnepséget követően a közmédiának arról beszélt: a szlovén meghívás a magyar kormány és a magyar rendőrség elismerését is jelenti. A kormányét azért, mert a schengeni törvények betartását kiválóan oldotta meg az elmúlt időszakban, a rendőrségét pedig azért, mert látták, milyen szolgálatot teljesítettek a határnál, hogyan oldották meg a legkényesebb feladatokat is.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×