Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.24
bux:
147770.06
2026. november 5. csütörtök Imre

Schäuble: Németországnak jeleznie kell, hogy kapacitása korlátozott

Németországnak jeleznie kell, hogy nem tud korlátlan mértékben befogadni menekülteket - mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter vasárnap az ARD országos közszolgálati televíziónak.

A konzervatív CDU politikusa kiemelte: "szét kell küldenünk a világba azt a világos üzenetet, hogy segítőkészek vagyunk, és ezt már bizonyítottuk is, de a lehetőségeink korlátozottak".

Felidézte, hogy Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter már hónapokkal korábban javasolta, hogy az uniós külső határokon illegálisan átlépő menekültek áradatát "európai kontingensek" révén kellene feltartóztatni.

Hozzátette, hogy a belügyminiszter javaslata alapján az EU-ba legálisan érkező menekülteket szét kell osztani az uniós tagországok között. Amíg pedig ez a rendszer kiépül, "természetesen azt az üzenetet kell küldenünk azokba az országokba, ahonnan a menekültek elindulnak, hogy +ne csapjátok be magatokat, nem jöhet mindenki, nem indulhatnak el még többen!+" - mondta Wolfgang Schäuble.

Rámutatott, hogy Szíriában ötmillió úgynevezett belső menekült (hazájában menedéket kereső menekült) él. Amennyiben továbbra is olyan képeket, felvételeket látnak, amilyenek a Görögországból Luxemburgba áttelepített menedékkérők ünnepélyes athéni búcsúztatásán készültek, akkor felmerül bennük a kérdés, hogy "minek is maradnánk (Szíriában), ha ennyire szívesen látnak bennünket" az Európai Unióban, és "ők is idejönnek".

Ebben az esetben "még rendezetlenebb lesz a helyzet, ezért világosan jeleznünk kell, hogy közel vagyunk képességeink határához" - mondta a német pénzügyminiszter az ARD Berlin direkt című esti politikai műsorában.

Azzal kapcsolatban, hogy Thomas de Maiziere pénteken felvetette, a szíriaiaknak a jövőben oltalmazotti státust kellene adni, amely csak egy évre szól, és nem jár hozzá családegyesítési lehetőség, majd a javaslatot a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) tiltakozására még aznap elvetették, Wolfgang Schäuble hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja a belügyminiszter kezdeményezését.

A nemzetközi jog előírásainak megfelelően minden egyes szíriai menedékkérő ügyét külön meg kell vizsgálni, és ha nem közvetlenül polgárháborús fenyegetés elől menekül az illető, akkor csak oltalmazotti státus jár neki - mondta Wolfgang Schäuble, hozzátéve, hogy a szíriai menedékkérők "nagyon nagy többsége" ebbe a kategóriába tartozik.

Esetükben nemcsak lehetséges, hanem a korlátozott kapacitásokra tekintettel feltétlenül szükséges is korlátozni a családegyesítés lehetőségét, és a koalíciós pártoknak sürgősen meg kell állapodniuk erről - húzta alá a konzervatív politikus.

Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke a műsorban kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a jövőre vonatkozóan is elutasítják-e a belügyminiszter felvetését. Nem lehet elvárni egy koalíciós partnertől, hogy azonnal nyilvánosan reagáljon az új kezdeményezésekre, és inkább a csütörtökön kötött megállapodások végrehajtására kellene összpontosítani - mondta az alkancellár.

A menekültválság kezeléséhez elsősorban arra van szükség, amiben a koalíciós pártok vezetői megegyeztek, "jelesül az uniós külső határok biztosítására, majd egy megállapodásra a kontingensekről, amelyek révén áthozhatunk embereket Németországba és Európába, méghozzá nem embercsempészekkel, nem illegális utakon, és halálos áldozatok nélkül".

"Ezen kell dolgoznunk, minden egyéb csupán nyilvános vitatkozás mellékhadszínterekről" - mondta Sigmar Gabriel.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×