Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A G20-csúcsra készült az Iszlám Állam is?

A török rendőrség őrizetbe vette pénteken az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet húsz feltételezett tagját az ország délnyugati részén található Antalya tartományban, ahol egy hét múlva rendezik a G20-ak csúcstalálkozóját.

Az Ihlas hírügynökség úgy tudja, hogy a rendőrök egyidejűleg a tartomány három különböző körzetében csaptak le a gyaníthatóan az IÁ-val kapcsolatban álló emberekre, akik között két orosz állampolgár és két nő is van.

A tartomány székhelyén, a török riviéra fővárosaként is emlegetett Antalyában november 15-én és 16-án tanácskoznak a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 országcsoport vezetői, köztük Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A török hatóságok az Ankarában október 10-én végrehajtott kettős robbantás óta fokozták az Iszlám Állam tagjainak felkutatására irányuló erőfeszítéseket. Törökország történetének legsúlyosabb merényletében - amely mögött a dzsihadista szervezetet sejtik - 102-en vesztették életüket, további mintegy 500 ember pedig megsebesült.

A török hatóságok a héten őrizetbe vettek kilenc feltételezett IÁ-tagot, akikről azt gyanítják, hogy öngyilkos merényletet készítettek elő Isztambulban.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×