Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.7
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Az izraeli sajtó bírálja Netanjahu új médiatanácsadóját

Az izraeli sajtó bírálatainak középpontjába került Ran Barac, Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdán kinevezett vezető médiatanácsadója egyes korábbi megjegyzései miatt, amelyekben Barack Obama amerikai elnököt például antiszemitának, Reuven Rivli izraeli államfőt pedig "marginális figurának" nevezte.

Az elnöki hivatal magyarázatot követelt Ran Baracnak a sajtóban most felidézett véleménynyilvánításai miatt, s tudni szeretné, hogy Netanjahu a tanácsadó kinevezésekor tisztában volt-e új beosztottja korábbi megnyilvánulásaival.

Az új médiatanácsadó kinevezését az ellenzék soraiból, de még a kormányzó jobbközép Likud párt soraiban is többen bírálták. Két miniszter, Gila Gamliel és Hájim Kac felszólította a kormányfőt, hogy gondolja át a kérdést. A miniszterek bejelentették, hogy Barac ellen szavaznak a kormány róla döntő ülésén.

Netanjahu hivatala közleményt adott ki, amely szerint a személyi döntés meghozatalakor nem ismerték Barac régebbi kijelentéseit.

Ran Barac március elején, Netanjahunak az amerikai törvényhozásban elmondott beszéde után többek között azt írta Facebook-oldalán: "Obama válasza Netanjahu beszédére, így néz ki a modern antiszemitizmus egy nyugati liberális országban". E bejegyzés napvilágra kerülése most kínos lehet, mivel Netanjahu a tervek szerint hétfőn megbeszélést folytat az amerikai elnökkel.

Ran Barac John Kerry amerikai külügyminiszterről egy héber nyelvű internetes magazinban kijelentette, hogy mentális életkora nem haladja meg a tizenkét évet, egy másik helyen pedig stand up komikusnak nevezte, aki alig érdemel színpadot.

A médiatanácsadó október 25-én Reuven Rivli izraeli államfőről azt jegyezte fel Facebook-oldalán, hogy "annyira marginális figura, hogy még az életéért sem kell aggódni". Ezzel arra utalt, hogy az államfő egy menetrendszerű EL Al-járaton utazott csehországi hivatalos látogatására, végigsétált a repülőgép fedélzetén, sorra kezet fogott és elbeszélgetett az utasokkal.

Ran Barac bocsánatot kért korábbi sértő megjegyzéseiért, és azzal védekezett, hogy azokat magánemberként tette médiatanácsadóvá történt kinevezése előtt. Megígérte, hogy új feladata ellátása során önmérsékletet tanúsít személyes véleménye nyilvánosságra hozatalában.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×