Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ausztria szerint a kerítésnek az unió külső határánál lenne értelme

A kerítésépítésnek az unió külső határánál lenne értelme - jelentette ki az osztrák külügyminiszter pénteken a Neue Zürcher Zeitung című svájci lapnak adott interjújában.

A konzervatív néppárti Sebastian Kurz kérdésre válaszolva utalt arra, hogy alapjában véve nem ellenzi a kerítéseket, de - mint fogalmazott - a magyarországi kerítés rossz helyen van. Ugyanis mielőtt a menekültek Szerbiába érnek, már maguk mögött hagytak egy uniós országot, Görögországot - jelentette ki. A miniszter szerint a magyar kerítést azért építették, mert Európa nem tett semmit.

Kijelentette: amennyiben Szlovénia is bejelenti, hogy kerítést épít a horvát határszakaszra és a német politikusok is hasonlót terveznek a német-osztrák határnál, akkor látszik majd igazán milyen kilátástalan a helyzet, hiszen egyre több nemzetállam próbálja majd meg saját maga kezébe venni sorsát.

Amennyiben Németország lezárja a határait, akkor Ausztriának is ugyanígy kell tennie, hiszen az ország befogadó kapacitásának határához érkezett - jelentette ki Sebastian Kurz. Németországtól a miniszter világos válaszokat vár, hiszen szerinte az ország a menekültekben olyan benyomást keltett, hogy korlátlanul befogadja őket. Azt azonban - Angela Merkel kancellárra utalva - elutasította, hogy a menekültválságért Európából egyetlen kormányfőt tegyenek felelőssé, és azt reméljék, hogy mindent egyedül képes megoldani.

Kurz kijelentette: a határ biztosítása mellett a menekültrendszer európai szabályozására is szükség van. Jelenleg az embercsempészet közvetett támogatása zajlik, hiszen olyan migránsok is érkeznek, akik meg tudják fizetni a csempészeket - mondta a miniszter, akinek javaslata szerint Európán kívül kell igényelhetővé tenni a menekültkérelmet, hiszen így el lehetne dönteni, kinek van valóban szüksége védelemre.

A miniszter hangsúlyozta: egységes európai rendszerre van szükség, hiszen az egyes államok más szociális juttatást adhatnak a menekülteknek, ami oda vezethet, hogy a különböző országok eltérő módon lesznek vonzóak számukra.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×