Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
321.83
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

A világ leghíresebb építményei kék fényben pompáznak

A világ több mint kétszáz leghíresebb építménye pompázik kék fényben szombat este az ENSZ megalapításának hetvenedik évfordulója alkalmából.

A globális ünnepség Új-Zélandon vette kezdetét, és a sydney-i operaház kivilágításával folytatódott. A bolygó forgásának megfelelően, az este beköszöntével a világ számos országában kivilágítják a híres építményeket, így ennek megfelelően mások mellett a kínai nagy fal, az oroszországi Ermitázs és a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobra is kék fénybe burkolózik.

New York lakosai előzetes betekintést nyerhettek a világszintű ünnepségbe, mivel az ENSZ-székházat már péntek este is kivilágították.

Hetven éve, 1945. október 24-én lépett hatályba az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya, ezt a napot azóta az ENSZ napjaként ünneplik világszerte.

Az ENSZ megalakulásának előzményei a második világháborúra nyúlnak vissza. A fasiszta Németország ellen szövetségre lépett államok felismerték, hogy a katonai győzelem nem elég, a háború befejezése után olyan szervezetet kell létrehozniuk, amely biztosítja a nemzetközi béke és biztonság fenntartását, és alkalmas arra, hogy megakadályozza egy újabb világháború kitörését.

1943 októberében a moszkvai konferencián Kína, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok leszögezte annak szükségességét, hogy "mielőbb életre hívassék egy olyan egyetemes nemzetközi szervezet, amely a nemzetközi béke és biztonság érdekében valamennyi békeszerető államnak, legyen az kicsiny vagy nagy, tagként történő csatlakozásra nyitva áll".

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×