Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
322.71
bux:
148434.38
2026. november 4. szerda Károly

Kanada befejezi az Iszlám Állam elleni légicsapásokat

Justin Trudeau megválasztott kanadai miniszterelnök kedden közölte Barack Obama amerikai elnökkel, hogy a kanadai harci repülőgépek befejezik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni légicsapásokat Irakban és Szíriában.

Trudeau újságíróknak Ottawában elmondta, hogy az amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során hangsúlyozta: Kanada továbbra is tagja marad az Iszlám Állam elleni koalíciónak, és kiveszi részét az iraki erők kiképzéséből, valamint a térségbeli humanitárius erőfeszítésekből.

Stephen Harper leköszönő kanadai kormányfő hat CF-18-as vadászbombázót vezényelt az Iszlám Államot Irakban és Szíriában támadó koalíció kötelékébe.

Trudeau kijelentette, a győzelméhez gratuláló Obama megértően viszonyult ahhoz, hogy betartja választási ígéretét és véget vet Kanada harci küldetésének.

A leendő kanadai miniszterelnök elkötelezte magát a két észak-amerikai ország kapcsolatainak javítása mellett. A hosszadalmas amerikai engedélyeztetési eljárásban elakadt, az albertai olajmezőktől a Mexikói-öböl finomítóiig kiépítendő Keystone XL csővezeték sorsáról ugyanakkor a két vezető eszmecseréje során nem esett szó.

Justin Trudeau készséget mutatott a klímaváltozással kapcsolatos amerikai álláspont támogatásra, valamint Kanadának a környezetvédelmi ügyekben való fokozottabb szerepvállalására.

A két vezető szót ejtett a 12 ország által aláírt, ratifikálásra váró Csendes-óceáni Partnerségről (TPP) is. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Obama és Trudeau egyetértettek abban, hogy érvényt kell szerezni az egyezményben foglalt magas követelményeknek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×