Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
322.97
bux:
147806.78
2026. november 4. szerda Károly

Törökország alkupozícióban van a migránsválság miatt

Törökország most egyértelműen nagyon jó alkupozícióban van, hiszen mindenképpen be kell vonni a migránsválság megoldásába - mondta Gálik Zoltán külpolitikai szakértő, egyetemi docens az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Az elemző kifejtette: az Európai Tanács múlt csütörtöki brüsszeli ülése "egy hosszú folyamat kis állomása" volt, hiszen nem várható, hogy az unió hirtelen képes legyen dönteni nagy kérdésekben, ehhez a tagállamokban sincs meg az akarat.

Gálik Zoltán kiemelte: fel kell készülni arra, hogy ha ez a helyzet tartós marad, akkor Szerbia, Montenegró és Macedónia területén nagyon sok migráns maradhat, vagyis az EU-nak segítséget kell nyújtania ezeknek az országoknak, és ehhez tartós megoldásra lesz szükség.

E régió országai mind az EU-ba tartanak, Horvátország pedig a schengeni övezetbe, így az uniónak a velük kötendő megállapodásokba bele kell foglalnia a migránsválság kezelésével kapcsolatos feltételeket is - magyarázta.

Kitért arra is: "a nyitott kapuk elvét egyelőre nem látszik feladni Angela Merkel", nem úgy tűnik, hogy a német kancellár az elmúlt hónapban mért 9 százalékos népszerűségvesztése bármilyen nagy változást hozott volna politikájában.

A szakértő emlékeztetett: novemberben választások lesznek Törökországban, és a migránsválság megoldásának kulcsa ez az ország, mert az unió felé induló menekültek javarészt a törökországi menekülttáborokból jönnek.

Most az EU-csúcson az unió akár a vízumkötelezettség teljes feladását is kilátásba helyezte Törökország számára, emellett hárommilliárd eurót ígért az országnak a menekülttáborok fenntartására, továbbá folytatódhatnak a csatlakozási tárgyalások - idézte fel Gálik Zoltán. Hozzátette: mindezekhez az összes uniós tagállam egyetértése kell.

Gálik Zoltán hangsúlyozta: egyértelmű, hogy most nagyon jó alkupozícióban van Törökország, és ahhoz, hogy a migránsválság megoldódjon, "mindenképpen be kell vonni Törökországot". Véleménye szerint egyelőre meg kell várni a törökországi választásokat, utána lehet majd látni, hogy mennyire valósulnak meg azok az ígéretek, amelyeket az EU tett Ankarának.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Vegyes a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A bizonytalan nemzetközi hangulat ellenére Európában határozott erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×