eur:
388.67
usd:
361.72
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Letette hivatali esküjét az új ausztrál kormányfő

Letette hivatali esküjét Malcolm Turnbull, Ausztrália új kormányfője kedden, miután az előző nap a kormányzó Liberális Párton belüli bizalmi szavazáson legyőzte Tony Abbott eddigi miniszterelnököt.

Turnbull beiktatása előtti nyilatkozatában azt mondta: az ausztrál kabinet erős marad, dacára a kormánypárton belüli csatározásoknak. "A miniszterelnök személye megváltozott, de egy nagyon-nagyon erős kormányt alkotunk, egy nagyon erős országot hatalmas lehetőségekkel, és e lehetőségeket ki fogjuk használni, ha keményen és közösen dolgozunk érte" - mondta újságíróknak.

A 60 éves, erősen konzervatív elődjénél mérsékeltebb politikai vonalat képviselő Turnbull azt is elmondta, nem számított rá, hogy ő lesz Ausztrália következő kormányfője.

Beiktatását követően Turnbull közölte, hogy az ország gazdaságának fellendítésére fog összpontosítani. Bár Ausztrália gazdasága az elmúlt negyed század során minden évben növekedett, jelenleg kifulladni látszik az utóbbi évek bányaipar által hajtott fellendülése.

Tony Abbott kedden azt ígérte, hogy olyan könnyűvé teszi az átadás-átvételt, amennyire csak lehetséges. "Nem lesz áskálódás, furkálódás és rejtekhelyről lövöldözés" - fogalmazott a keresetlen nyilatkozatairól is ismert Abbott. Arról még nem nyilatkozott, hogy folytatja-e politikai pályafutását.

Az újságíróból lett milliárdos Turnbull alig több mint két éven belül már a negyedik miniszterelnök Ausztrália élén.

A volt távközlési miniszter, korábbi pártelnök 54:44 arányban győzött Abbott ellen a Nemzeti Párttal közösen kormányzó, konzervatív Liberális Párt hétfői bizalmi szavazásán. Turnbull azután hívta ki Abbottot, hogy a kormánykoalíció népszerűsége meredeken zuhanni kezdett.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.

Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0

A Borussia Dortmund már a június elsejei döntő résztvevője, ma este eldől, ki lesz az ellenfele. A Real Madrid és a Bayern München csatája nyolc napja Németországban 2-2-re végződött, aki most nyer a Bernabéuban, továbbjut. Döntetlennél hosszabbítás (esetleg tizenegyespárbaj) következik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×