Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.97
bux:
145192.67
2026. november 2. hétfő Achilles

Újabb halálos áldozata van az ebolának Sierra Leonéban

Újabb halálos áldozata van az ebola-vírusnak Sierra Leonéban, egy 16 éves lány, akinek szüleit, osztálytársait és tanárát karantén alá helyezték - jelentették hétfőn a nyugat-afrikai ország egészségügyi hatóságai.

A szomszédok elmondása szerint a fiatal lány, aki Sierra Leone északi részén, Bombali körzetben élt, múlt kedden mutatta a fertőzés első tüneteit, de csak szombaton került kórházba, ahol egy nappal később meghalt.

Két hete egy 67 éves nő halálát okozta a vírus a szomszédos Kambia körzetben, de egy egészségügyi forrás szerint a két eset között nem volt összefüggés.

Sierra Leone így továbbra sem számít ebolamentes övezetnek, holott augusztus közepén már azt ünnepelték az országban, hogy az utolsó ebolás beteget is kiengedték a kórházból. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor csak 42 nappal a legutolsó eset után vonja vissza a járványra vonatkozó figyelmeztetést, ez az időtartam a vírus lappangási idejének duplája.

A vírus legfőképpen vér és más testnedvek útján terjed, az áldozatok holtteste pedig nagyon fertőző.

A WHO adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2013 decembere óta mintegy 28 ezer embert fertőzött meg a vírus, és mintegy 11 300 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset Guineában, Sierra Leonéban és Libériában történt, és eddig csak az utóbbi országot nyilvánították ebolamentessé.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 2. 12:41
×
×