Mázen Darvis újságírót, a damaszkuszi Média- és Szólásszabadság Központ igazgatóját, aki az Aszad-rendszer következetes bírálója volt, 2012 februárjában tartóztatták le két kollégájával együtt.
A központot már négy évvel korábban bezárták, de engedély nélkül is folytatta a tevékenységét. Darvist azzal vádolták, hogy írásaival "terrorista tetteknek ad sajtónyilvánosságot".
Nemzetközi emberi jogi szervezetek rendszeresen kérték a szabadon engedését. Az újságíró 2011-ben elnyerte az emberi méltóság védelméért odaítélt Roland Berger díjat, 2013-ban az Újságírók Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet kitüntetését, az idén pedig az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) sajtószabadság világdíját.
Darvis a felesége tájékoztatása szerint július 19-én a muzulmán böjti hónap (ramadán) befejeződése alkalmával amnesztiát kapott, de csak 23 nap késéssel helyezték szabadlábra. Darvis két munkatársa szintén kiszabadult. Munkatársaik azt is hozzátették, hogy habár mindhárom férfit szabadon engedték, a három jogvédő elleni per hivatalosan még nem zárult le.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhellyel működő ellenzéki szervezet adatai szerint több mint kétszázezer embert tartanak fogva szíriai börtönökben.
Ha ilyen kutyája van, most hívhatja a rendőrséget





