Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Már a megállapodástervezet szövegéről egyeztet Athén

Görög kormányilletékesek a 86 milliárd eurós harmadik mentőcsomagról szóló megállapodástervezet szövegéről egyeztetnek a hitelezőkkel, az EU képviselője pedig azt mondta, hogy éjt nappallá téve dolgoznak a megállapodástervezeten. Azokra a felerősödött várakozásokra, hogy sikerül tető alá hozni a hitelezőkkel az ügyletet, csökkentek a görög kötvényhozamok.

Egy görög illetékes azt mondta, hogy a kormány hétfő estére, legkésőbb kedd reggelre szeretné lezárni a tárgyalásokat. A név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy a "finisbe érkeztek a tárgyalások, felek már a megállapodástervezet végső szövegéről egyeztetnek, mondatról mondatra, szóról szóra haladnak előre".

A görög pénzügyminiszter vasárnap 12 órás egyeztetésbe kezdett a hitelezők képviselőivel, ami hétfő kora reggel fejeződött be. Hétfő délben pedig a görög kormány és a hitelezők vezető képviselői ültek tárgyaló asztalhoz.

A görög kormány azt szeretné, hogy legkésőbb kedd délelőtt megszületne a megállapodás és ezzel Athén augusztus 20-áig megkaphatná a segély első részletét. Amennyiben a megállapodástervezet szövege keddre elkészül, akkor a görög parlament csütörtökig rábólinthat a dokumentumra.

A parlament elé két fejezetből álló törvény kerül, az egyik a hitelmegállapodásról szóló tervezet, a másik pedig azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket a kormánynak kell teljesítenie a segélyért cserébe.

Amennyiben csütörtökig dönt az athéni parlament, pénteken kerül sor az euróövezet pénzügyminisztereinek az ülésére, vagy videokonferenciájára, ahol jóváhagyják a harmadik segélycsomagot.

Annika Breidthardt, az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn azt mondta, hogy "éjt nappallá téve dolgoznak a megállapodástervezet szövegén, amely kapcsán sikerült nagyon komoly előrehaladást elérni, és további eredményekre lehet számítani a nap folyamán". A szóvivő reményének adott hangot, hogy még augusztus 20-a előtt létrejön a megállapodás Athén és hitelezői között.

A megállapodástervezet részleteit mindkét fél egyelőre titokban tartja, az azonban hétfőn kiszivárgott, hogy elképzelések szerint idén a törlesztések nélküli elsődleges költségvetés kiegyensúlyozott lesz, a GDP 2,1-2,3 százalékkal zsugorodik.

Az egyre valószínűbb megállapodás reményére hétfőn csökkentek a görög kötvényhozamok. A 2 éves kötvény hozama 43 bázisponttal 20,69 százalékra csökkent, a 10 évesé 12 bázisponttal 11,77 százalékra esett. A 10 éves papír hozama július elején, amikor már úgy látszott, hogy semmi sem menti meg Görögországot az államcsődtől, még 19 százalék körül állt.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×