Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Pető György: mindent a feje tetejére állít a pilóta öngyilkossága

Előfordult már korábban is, hogy egy másodpilóta szándékosan okozott repülőgép-szerencsétlenséget - mondta Pető György pilóta, légügyi szakértő az InfoRádiónak nyilatkozva. Hozzátette: ez az eset teljesen újraírhatja a repülésbiztonsági előírásokat.

"Nehéz eldönteni, hogy a történteket balesetnek vagy terrorcselekménynek minősítjük-e" - fogalmazott a légügyi szakértő. Felidézte: "korábban az EgyptAir légitársaság egyik New Yorkból Kairóba tartó Boeing 767-ese felszállás után bezuhant a tengerbe, akkor az történt, hogy a kapitány kiment a mosdóba, az első tiszt bezárta magát, és szerelmi bánata miatt a tengerbe vezette a gépet."

Pető György nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy pszichológiai vizsgálattal a hasonló viselkedés kiszűrhető-e, de úgy fogalmazott: "pszichológussal egy pilóta a pályafutása során nem gyakran találkozik."

Ugyanakkor hangsúlyozta: "ez az eset totálisan a feje tetejére fog állítani mindent, meg fog változni a pilótafülkéből ki-be járkálás szabályozása." A pilóta elképesztőnek nevezte, hogy mindez pont egy olyan légitársaságnál történik meg, ahol ezt a legkevésbé feltételezte bárki ebben az iparágban.

A pilótafülke-ajtó nyitási rendszere úgy van kialakítva, hogy megakadályozza, ha egy terrorista akar belépni és például megfenyegeti a stewardesst, hogy megöli, ha nem adja ki a belépő kódot. Erre az eshetőségre lett a rendszerbe építve egy zár-gomb, amelyet ha a pilóta a fülkében folyamatosan nyomva tart, akkor kívülről lehetetlen az ajtót kinyitni - magyarázta a légügyi szakértő.

Meg kell érteni - hangsúlyozta Pető György -, hogy a rendszer alapvetően úgy van kitalálva, hogy a pilóták jó szándékúak. "Eddig soha nem volt a rendszerbe bekalkulálva, hogy a pilótáktól kell megvédeni a repülőgépet. Vélhetően a jövőben sem lehet majd kivédeni, ha a pilóta akarja a gépet a halálba vinni az utasokkal együtt.

Pető György légügy szakértő, 17 óra 30 perctől az InfoRádió Aréna című műsorában elemzi a történteket.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×